Gyurcsány elmondta, hogy meg fog születni az állami vagyongazdálkodásról szóló törvény, de arra nem tért ki, hogy pontosan mikor kerül erre sor. Az adóreformmal kapcsolatban a kormányfő kifejtette, hogy az "nem lóverseny, tempósan, de nyugodtan kell menni előre", az ingatlanadó változása pedig - ha lesz egyáltalán ilyen - egy csomag része lesz. A kormányzati negyed megépítéséből adódó megtakarítások összegét huszonöt évre vetítve 100 milliárdos nagyságrendűre teszi a miniszterelnök, így a kritikák ellenére sem lát okot a meghátrálásra. Az egészségügyben megtett eddigi lépések lényegével egyetért Gyurcsány, ugyanis be kellett avatkozni a szolgáltatási ágon, mert a "biztosítási oldal átrendezésével csak hosszabb távon indul el alkalmazkodási folyamat". Nem félek a magánérdek megjelenésétől a szolgáltatásszervezés, a biztosítás egyes területein, de nem hiszem, hogy a társadalombiztosításban többségi, meghatározó szerepre tehetne szert a következő években - fejtette ki a kormányfő a napilapnak. Gyurcsány szerint a gazdasági növekedést a ciklus második felében az újraelosztás jelentős csökkenése, az üzleti környezet javítása, az uniós alapokból érkező 8000 milliárd forint és a jó állapotban levő világgazdaság pörgeti majd felül. A négy év egészét tekintve majd mondhatjuk, hogy az adócsökkentés kormánya leszünk - fejtette ki a miniszterelnök, aki szerint kiigazításra már nincs szükség.