Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A katasztrófában elhunyt magyar hajóskapitány családját képviselő ügyvéd a napokban kapta meg a kihallgatások jegyzőkönyveit, amit szerinte végigolvasni is "horrorisztikus" volt. Gulyás Krisztián az Indexnek azt mondta, az iratok szerint a kihallgatásokat sokszor félbe is kellett szakítani, a túlélőket annyira megviselték a rendőrök kérdései.

Volt olyan tanú, aki arról beszélt, hogy az ütközés előtt a Viking Sigyn utasaival még a szemkontaktusa is megvolt. Ezután két nagy lökést éreztek, de a második már teljesen befordította a kishajót a vízbe - mondta az ügyvéd.

A beszámolók szerint volt, aki ezután már csak azt érezte, hogy a Hableány iszonyatos erővel szívja le a víz alá, és amikor végre sikerült felküzdenie magát, mindenütt elmerülő és felbukkanó fejeket látott. A dél-koreai turisták azt mesélték, hallották, ahogy koreaiul azt üvöltik nekik, hogy fogják meg a mentőkötelet, különben meghalnak!

A kapitány nem tudta kezelni a helyzetet

Nem csak az utasok érzékelhették, hogy a szállodahajó túlságosan közel halad mellettük. Az elsődleges szakvélemény szerint 21 óra 4 perckor a Viking radarján feltűnt a Hableány hívókódja, vagyis a szállodahajó kapitányának biztosan látnia kellett az előtte haladó városnéző hajót.

Márpedig ha látta, jeleznie is kellett volna neki, hogy meg akarja előzni. Az előzést viszont csak akkor kezdhette volna meg, ha a Hableány kapitányától visszajelzést kapott - magyarázta az elhunyt matróz családját képviselő Magyar György Ügyvédi Iroda munkatársa, Balogh Szabolcs.

Ez minden bizonnyal nem történt meg. Az iratok szerint ugyanis a Viking Sigyn kormányállásának úgynevezett alarm history (vészjelző rendszere) másfél perccel az ütközés előtt hangjelzést adott le, hogy a Hableány túl közel van.

Mégsem reagált senki. Ezt onnan is lehet tudni, hogy a Viking kormányállása hangot is rögzített. A hangfelvételek írásos levonatát Gulyás Krisztián ügyvéd is megkapta. Az egyébként sokszor rossz minőségű hangfelvételek szerint, a szállodahajó kapitánya észre sem vette, hogy maga alá gyűrte a Hableányt. Az ukrán kapitánynak csak később szólt valaki, hogy "elütött egy hajót″, az ütközés után ő mégsem állt meg.

Nem tudta kezelni a helyzetet. Hiszen nem félrehúzódott, hanem több száz métert haladt a folyó folyásának ellentétes irányába - tette hozzá Gulyás Krisztián.

A Hableány május 29-én nem sokkal 21 óra után süllyedt el. Fedélzetén 33 dél-koreai turista és a két fős magyar személyzet utazott. A tragédiát heten élték túl, két személy holttestét továbbra is keresik. Úgy tudjuk, hogy a katasztrófa egyik magyar áldozatát július 12-én temetik el. A matróz kívánsága szerint "hajós temetésen″ kísérik utolsó útjára.