Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fővárosi Főügyészség 2019 szeptemberében emelt vádat egy budapesti klinikán szülész-nőgyógyászként praktizáló, idős szakorvos ellen, aki 2014 és 2017 között öt, a kezelése alatt álló nőtől "tarifájára", illetve a műtős személyzet "kiskasszájára" hivatkozással pácienseitől 100-150 ezer forint közötti összegeket kért, és a részére juttatott összegeket eltette - ismertette az ügyet a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

A Fővárosi Törvényszék 2020. szeptember 23-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a - 74 éves - szakorvost bűnösnek mondta ki öt rendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében, amelyért őt halmazati büntetésül 1 év és 6 hónap, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre, valamint egymillió forint pénzbüntetésre ítélte. A törvényszék az elkövetőt nem mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség napokban előterjesztett másodfokú indítványában kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál a szakorvos büntetésének súlyosítását, vele szemben felemelt tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását az ügyészi fellebbezéssel egyezően, azzal, hogy az ítélőtábla az elkövetőt határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozása gyakorlásától is - olvasható  Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész közleményében.

A magyar egészségügyben, különösen a szülész-, nőgyógyászati területen elterjedt és jelenlévő hálapénz miatt az elmúlt években csak egy-egy ügy jutott el az igazságszolgáltatásig, komoly elmarasztalás azonban nem nagyon született ilyen ügyekben. Korábban nagy felháborodást váltott ki egy veszprémi nőgyógyász esete, aki gyógyíthatatlan rákos betegektől százezreket - az operációkért 150 ezer, a vizsgálatokért pedig 15 ezer forintot - kért életmentő műtétért az államilag finanszírozott kórházi rendelésén. Ezt a veszprémi orvost az előző orvosi kamarai vezetés ideje alatt, a másodfokú etikai eljárásban is mindössze féléves eltiltással szankcionálták, a bíráság pedig több évig tartó eljárás után, másodfokon felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá (a két éves börtönt a végrehajtásában öt évre felfüggesztették - írta korábban a 24.hu.)