Csütörtökön kezdődik az az Európai Tanács ülése, amelyet a 2014-2020-as időszak uniós költségvetésének dedikáltak. Az elmúlt hetek eseményei alapján az elkövetkezendő két napot, de akár az egész hétvégét is felemésztő tárgyalások igen keménynek bizonyulhatnak, hiszen úgy tűnik, nem nagyon van egyetértés még az alapvető irányban sem. Mi hogyan indulunk neki ennek a Magyarország szempontjából is sorsdöntőnek számító EU-csúcsnak?
Van egy nagyon konzekvensen és jól felépített magyar érvrendszer, ami tényeken, valamint az igazságos elbánás elvén alapul, és amit már másfél éve képviselünk. Ennek lényege, hogy Magyarország az Európai Bizottság által tett eredeti javaslat következtében 30 százalékos kohéziós forrásvesztést szenvedne el. Ez két tényezőből tevődik össze: az egyik, hogy a korábbi differenciált kifizetés-maximalizálás helyett - hogy egy ország a GDP-je hány százalékáig kaphat forrást - a mostani javaslat egy egységes szintet szab meg. A jelenlegi 2007-13-as időszakban Magyarország számára még 3,5 százalékos szintet állapítottak meg, a következő hétéves büdzsére viszont, az eredeti bizottsági javaslatban már mindenkire egységesen 2,5 százalék vonatkozott volna, ami az éppen aktuális tervezetben 2,4 százalékra olvadt.

A veszteség másik tényezője egy matematikai formula, ami a 2014-2020-as időszakra vonatkozó növekedési előrejelzésből adódik. A bizottság azzal számol, hogy Magyarország fog az EU-ban a legkevésbé növekedni, 2020-ig GDP arányosan mindössze 0,8 százalékkal évente. Ugyanakkor a görögöknél például 2 százalék feletti növekedést prognosztizálnak. Mi ennek a módszernek a helyességét több más tagállammal együtt vitatjuk. A magyar gazdaság fundamentumai és makrogazdasági adatai szerintünk teljesen irreálissá teszik ezt az előrejelzést. Nem akarunk számháborúba bonyolódni, de szerintünk, ha egy olyan megoldást választottak, amely mind a gazdasági ésszerűség mind a méltányosság szempontjából is teljesen lehetetlen eredményt mutat, akkor azt korrigálni kell. Ennek megoldására több elképzelés van, de hogy ez Magyarország számára egy más plafon megállapításában, vagy egy a jelentős veszteséget kiküszöbölő védőhálóban testesül meg, majd kiderül a most következő - várhatóan maratoni - tárgyalás során.

Annyit már elértünk, hogy azokra az országokra, amelyek a legnagyobb visszaesést szenvedték el a krízis legrosszabb éveiben, egy másfajta felső határ vonatkozzon, de ennek mértéke még nyitott kérdés. Az éppen aktuális tárgyalási keretben ez továbbra is 2,x-ként szerepel, ami most 2,41 és 2,99 között bármilyen szám lehet. Ez egy elég tág intervallum, hiszen egyetlen tized százalék is 730 millió eurót jelent. Magyarországnak a 3,5-es capping lenne a jó, de ez ugye jelenleg nincs az alternatívák között. Tehát ez legfeljebb csak félmegoldást hozhat.

Magyarország esetében egy egyszeri felülvizsgálatra - mint ahogy erre korábban a lengyelek esetében is volt példa - lát esetleg valami lehetőséget?
Az, hogy lesz egy felülvizsgálat, már benne van a tárgyalási keretben. De én azért szeretném, ha nemcsak egy felülvizsgálatban kellene bíznunk, hanem kisétálva a tárgyalóteremből már a 2014-es induló pozíciónk is egy reális és méltányos megoldást mutatna. Meggyőződésünk, hogy Magyarország helyzete egyedi, igaz ugyan, hogy más országok is jelentős veszteséget szenvednek el a kohéziós politikában, de egyetlen olyan ország sincs ezek között, amelyik 75 százalékos fejlettségi szint alatt van most, és ott is marad a következő ciklus végéig, azaz 2020-ig. Ezért gondoljuk, hogy egyedi problémára egyedi megoldás kell. Ha a kohéziós politikát azért hívták életre, hogy felzárkóztassák a legkevésbé fejlett tagállamokat, akkor a kohéziós borítékot a legszegényebbekre kell költeni. Ezért gondolom, hogy a gazdasági ésszerűség mellett az elvek is mellettünk vannak.

A bizottság hibázott

Az új uniós tagállamok nagyjából homogén módon vesztettek forrásokat az új többéves költségvetési keretre vonatkozó javaslat alapján, de Magyarország ezt még egy további, körülbelül 7 milliárd eurós veszteséggel megfejeli. Ezt ön szerint mi magyarázza?
A már említett alacsonyabb plafon és gyenge előrejelzés a magyarázat, politikai helyzet miatti büntetést nem látok. Azt viszont állítom, hogy a bizottságnak nem lett volna szabad olyan tervezettel előállnia - mindegy milyen objektív matematikai formula alapján -, amelyik egy országot ilyen helyzetbe hoz. Ha ilyen előfordulhat, akkor nem jó a képlet.

Tehát a bizottságnak kellett volna országspecifikus elemzéseket végezni és megnézni, hogy jó-e ez a matematikai képlet?
Pontosan. Az ugyanis a bizottság felelőssége, hogy olyan formulát találjon ki, amely mentén egy elfogadható, méltányos, a szerződésekkel összhangban lévő megoldás jön ki minden tagállam számára. Ha az eredmény nem ilyen, akkor rossz a metodológia. Azt gondolom, hogy az Európai Bizottság itt hibát vétett. De ezt mondjuk az első perctől fogva. Az viszont, hogy a magyar problémát meg kell oldani, hogy ezt a helyzetet kezelni kell, tudatosult. Ezt Herman Van Rompuy és a tagállamok is világosan látják.

Mi lenne számunkra az elfogadható?
Konkrétumot erre a kérdésre nem tudok mondani, mert nagyon sok körülménytől függ, hogy mi lesz az a szint, amit elfogadhatónak tartunk. Előbb látni kell, hogy a kohéziós boríték egésze végül mennyivel fog csökkenni. Ne felejtsük el, hogy már maga a bizottság is egy öt százalékos csökkentést irányzott elő az induló javaslatban, aminek szintén nem örültünk, de azt még elfogadhatónak tartottuk volna. Amit nem tudunk elfogadni, hogy az induló javaslat szerint is öt százalékos kohéziós boríték csökkenésen túl, a legszegényebbeknek 20 százalékkal, Magyarországnak pedig 30 százalékkal kevesebb forrás jutna. Magyarországon a közberuházások 97 százaléka az EU forrásokhoz kapcsolódik, ami a legmagasabb az egész EU-ban. De az is közgazdasági tény, hogy egyszerre konszolidálni, fejleszteni és növekedni, az egy bűvészmutatvány. Tehát azt mondjuk, hogy aki eredményes a költségvetése rendbetétele terén, mint Magyarország, az kaphassa meg a növekedéshez és a foglalkoztatás bővítéséhez szükséges fejlesztési forrásokat.

Kép: Napi grafikonok (A nagyobb képért kattintson!)

 

Rossz az irány

Azt mondta, tudatosult a magyar probléma, ehhez képest egy újabb, a múlt héten napvilágot látott Van Rompuy- javaslat további vágásokat irányzott elő.
A mi pozíciónk a kohéziós politikát illetően nem romlott a Van Rompuy-jelentésben, a ránk vonatkozó plafon még mindig ismeretlen. A 2,x-et ugye nem lehet kiszámolni, ami biztos, hogy a kohéziós boríték egésze csökkent. Ami számunkra problémás, hogy a főösszegben javasolt jelentős csökkentés nagy része pont a hagyományos közös politikákat érintené: a mintegy 60 milliárdos vágásnak a fele a kohéziós, harmada pedig az agrárpolitika rovására történne. Azt gondoljuk, hogy ez rossz irány. Az agrárpolitikát illetően például a franciák is pont ezt gondolják, tehát nem vagyunk egyedül.

A főösszeg csökkentése mögött néhány ország azon meggyőződése húzódik meg, hogy mivel otthon is nagyon takarékosan kell gazdálkodni, az uniós költségvetésnek is kisebbnek kell lennie. Ezt egy rossz filozófiai megközelítésnek tartom, hiszen az uniós költségvetés egész másra szolgál, mint a nemzeti büdzsé. Csak olyanra kell az uniós költségvetésben költeni, amire vagy nem költhetünk otthon - hiszen közös politikákról van szó -, vagy ha közösen költünk rá, annak nagyobb a hatékonysága, a hozzáadott értéke, mintha a tagállamok külön-külön tennék ezt.

A britek hajthatatlannak tűnnek, ők mindenáron kisebb költségvetést akarnak, különben vétóznak.
Én viszont úgy gondolom, hogy a megállapodásnak kompromisszumnak kell lennie. Nekik a főösszeg a legfontosabb, nekünk a kohéziós boríték. A főösszegről lehet velünk beszélni, de a kohéziós források jelentős csökkentését nem tartjuk elfogadhatónak, és addig nem tudnunk felelősen nyilatkozni a teljes összegről sem, amíg nem látjuk annak részletes leosztását.

A kohézió barátainak fellépését mennyire látja eredményesnek, miután csak a nagyon alapkérdésekben van egyetértés? Mennyire lehet így hatékony az érdekérvényesítés a csütörtökön kezdődő tárgyalásokon?
Az soha nem volt az ambíciónk, hogy mindenben egyetértsünk. Az eredeti európai bizottsági javaslatot eleve úgy találták ki, hogy ne legyenek táborok, aztán mégis lettek. Mi a kohézió barátai csoportban azonosítani tudtuk azokat a pontokat, amelyekben mindenki egyetért. Például, hogy ne legyen kisebb a kohéziós boríték, hogy tartsuk meg a jelenlegi felhasználási szabályokat - ne engedjünk a társfinanszírozásban (tehát, hogy ne kelljen több nemzeti forrást tenni az uniós pénz mellé), illetve hogy maradjon az áfa-elszámoltathatóság.

Ennyi elég ahhoz, hogy a következő hétéves költségvetés tárgyalásakor jobb pozíciót érjünk el?
Határozottan segíti a harcot. Nem lehet figyelmen kívül hagyni 15 ország véleményét.

Meg kell állapodni

A vétóval való fenyegetőzések ellenére a tárgyalások során még van remény a változtatásokra?
Természetesen. Van Rompuy bölcsességében én maximálisan bízom, ő pontosan tudja, hogy mit kockáztatunk. Rendkívül felelősségteljes politikusról van szó, aki szerintem nem hívta volna Brüsszelbe az állam- és kormányfőket, ha nem érezné, hogy van esély a megállapodásra.

Mi az a végső határidő, amíg dönteni kellene a többéves költségvetésről?
Nincs ilyen. Most a csúcson elvileg dönteni kellene és elvileg idén meg kellene állapodni, ezután pedig erre az Európai Parlamentnek (EP) is rá kellene bólintania. A lisszaboni szerződés óta az EP-nek - most először - egy igen/nem szavazatra van lehetősége a költségvetéssel kapcsolatban, de módosítani nem módosíthat rajta. A közös büdzsé tételeinek felhasználási szabályaiban tehát, hogy például a KAP-ban, kohéziós politikában, az Európai Összekapcsolódási Eszközben (CEF) pontosan milyen szabályok lesznek - a parlament viszont egyenrangú társ jogalkotó.

Mi történik, ha a jövő év végéig nem lesz megegyezés?
Bár van megoldás, és már többen dolgoznak a "B-forgatókönyvön", de nem szeretnénk, ha ez bekövetkezne. Az ugyanis zavaros helyzetet idézne elő. Ha nem sikerülne megállapodni, akkor az éppen aktuális, azaz a 2013-as éves költségvetés 1/12-elésével lehetne elindulni 2014-ben. Ez a hosszú távú tervezést megnehezítené. Ki lehet találni szükségmegoldásokat - most erről nagy erőkkel folyik a költségvetési szakértők között a gondolkodás -, de úgy gondolom, hogy Magyarországnak nem szolgálja az érdekeit a zűrzavar növekedése. Még nincs 2013-as költségvetés sem, de hogy ne legyen hosszú távú büdzsé sem, és közben decemberben döntenünk kelljen az EU hosszú távú jövőjéről is... ha mindez egybecsúszik, az rossz üzenet a piacoknak, a külvilágnak, a polgárainknak... az egy szegénységi bizonyítvány lenne. Ezt kell mérlegelniük azoknak, akik részt vesznek a csütörtöki EU-csúcson.