Magyarországon temetkezési szolgáltatók százai dolgoznak azért, hogy a hozzátartozók méltó körülmények között vehessenek búcsút elhunytjaiktól. Bár már kegyetlen és sértő anekdotákban emlegetik, hogy a temetkezési szektor mindig jövedelmező a természet „egyszer mindenki meghal” elve alapján, a szektor most a magas energiaárakat épp úgy megszenvedi, mint a gazdaság többi szereplője. 

Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének elnöke szerint 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt megugrott halálozási mutatók ugyan leterhelték a rendszert, de Magyarországon kibírták a szolgáltatók a nehézségeket, míg más országokban enyhébb összeomlások voltak.

Most viszont már a gazdasági nehézségek jelentkeztek a temetkezéssel foglalkozó piaci szereplőknél: Palkovics szerint nyáron az első problémát az okozta, hogy a céges üzemanyagvásárlásokra már nem vonatkozik a hatósági ár. A javarészt gázolajjal működő autóik fenntartásában ez komoly költségnövekedést jelentett, ami az elhunytak szállítási árában már okozott is egy kisebb emelkedést.

Most viszont a magas energiaárak érik el a szektort. Maguknak a hamvasztásoknak a díját a hamvasztóüzemek – jogszabály szerint – egy évben legfeljebb kétszer, január és július elsejével módosíthatják úgy, hogy az árváltozást egy hónappal korábban közölniük kell. Ez azt is jelenti, hogy az energiadíjak drasztikus emelkedése miatt az ebben az esztendőben már jelentkező pluszköltségeket leghamarabb 2023-ban tudják beépíteni az árakba – ismertette Palkovics Katalin a VG-vel. Leghamarabb egy hónap múlva ad becslést az áremelésről a Magyarországi Krematóriumok Szövetsége.

A temetkezési szolgáltatók telephely-üzemeltetési költségeit is növeli a gázár alakulása, bár igaz, hogy sok cég korábban áttért valamilyen alternatív energiaforrásra – mondta Palkovics Katalin a lapnak.

Az viszont jó hír, hogy a koporsós temetéseknél nem látszik ilyen áremelkedés: a zömében hazai kellékgyártók egyelőre nem jeleztek szándékot erre. Ebben a szegmensben egyébként leginkább tavaly adódtak komoly nehézségek, amikor a fa ára világszerte megnőtt-

Az árak mellett a temetkezési szokások is jelentős változáson mentek keresztül, hiszen az utóbbi években már nemcsak a nagyobb városokban elterjedtebb a hamvasztásos temetkezés – ahol 70-80 százalékos az aránya –, hanem a kisebb településeken is, ahol nagyjából minden második elhunyttól így vesznek végső búcsút. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport