Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hanfordban arra készülnek, hogy az egyik óriástartályból kiürítsék a nukleáris hulladékot - írta meg az Amerikai Nukleáris Tudomány (ANS) lapja, a Nuclear Newswire. A tervezett cselekménynél már csak a helyszín érdekesebb, mivel a Hanford Cleanup projekt a hidegháború egyik legfontosabb komplexumában, a plutóniumot gyártó nukleáris erőművek és létesítmények központjában zajlik, ott, ahol manapság afféle gigantikus, „rekultiváció alatt lévő” atomtemető is működik. 

A hír – amit az éppen a 45 éves működését ünneplő Energiaügyi Minisztérium (Department of Energy, DOE) tett közzé – röviden annyi, hogy a telephelyen hamarosan megkezdődik egy újfajta takarítási művelet, melynek során az egyik tartályból 373 ezer gallon (1,412 millió liter) atomhulladékot távolítanak el. A Tank AX-101 jelzésű tartályban a munkálatok megkezdése előtt „szétnézett” a DOE – az így készült videofelvételből egyetlen, elég rossz minőségű képkockát tettek közzé. Ezt:

Kép forrása: DOE

A fotó akár a Csendélet - tésztagyúró gép munka közben címet is viselhetné, ám az a majonézszerű, illetve nyers, oxidáció előtti purhabra hasonlító massza a kép alsó részén egyrészt 3,5-4 méter mélységű, irdatlan nagy tömeget mutat, másrészt viszont benevezhető a világ legveszélyesebb anyaga címre.

A kép és a közölt hír fontosságának megértéséhez azonban vissza kell mennünk az időben, egészen a Manhattan-tervig.

A plutóniumgyár

A Washington államban lévő Benton megyében, a Columbia folyó partján épített objektum, melyet ma már Hanford Site és Hanford Nuclear Reservation néven is meg lehet találni, sokáig hivatalosan nem is létezett. Pontosabban titkos, védett, hadászati területként nem lehetett sem látogatni, sem az itt folyó tevékenységről bármit is publikálni. Ez nem véletlen, hiszen például Hanford adta az első atombomba robbantáshoz a plutóniumot, ahogyan a Nagaszakira 1945-ben ledobott Fat Man nukleáris robbanóanyagát is itt állították elő – és a hidegháború végéig a szükségesnek gondolt amerikai hadászati plutóniumnak a kétharmadát is.

A mintegy három Budapest méretű, 1512 négyzetkilométer területen működött óriási komplexum fénykorában kilenc atomreaktorral és öt nagy plutónium-feldolgozóval üzemelt, és olyan koncentráltan szívta magába a műszaki, hadászati, technológiai knowhow-t, hogy a tudásközpont jellege, vagyis a mérnökök és tudósok nagy számának jelenléte máig érezteti a hatását. 

Az évtizedekig tartó hadianyag beszállítói tevékenység azonban nem csak a nukleáris fegyverkezésben elfoglalt pozíció miatt vált extrém módon veszélyessé, hanem azért is, mert „a hanfordi tevékenység” során jelentős egyéb környezetszennyezések is történtek. A nagy mennyiségű, veszélyes vegyi anyag, illetve radioaktív anyagokkal szennyeződött hulladék környezetbe kerülése az egyébként sivatagos területet is „megviselte”, a térségben nagy területen elszennyezték a talajt és a vízbázist, de korábban még a Columbia folyót is.

A környezeti kár és a területen felhalmozódott károkozási kockázatok miatt Hanford összes titkolózása ellenére is, az enyhülés idején – pontosabban a kommunizmus bukásakor, 1989-ben – a The New York Times egyszerűen a föld legszennyezettebb helyének nevezte ezt a területet. Pedig ekkorra már minden reaktor leállt, a hadianyagnak szánt plutóniumot elszállították, és megkezdődött a takarítás.

Ekkor már  feloldották a titkosítást a térségről készült, mintegy 16 ezer oldalas környezeti és egészségügyi jelentésgyűjteményen is, amelyből kiderült, hogy a bő 40 év alatt a folyószennyezéstől a levegőbe engedett radioaktív sugárzóanyagokon át a plutóniumgyártás során radioaktívvá váló vegyi anyagok talajba szivárgásáig gyakorlatilag minden elképzelhető környezeti katasztrófa megtörtént Hanfordban. Az ebből a jelentésből kinőtt perek végül csak a 2010-es évek közepén zárultak le. 

Plutóniumot vegyszerrel

A Columbia partján a plutóniumot úgy állították elő, hogy dúsított urán fűtőelemrudakat a besugárzást követően az atomreaktorokból a feldolgozóba vitték, ahol egy sor kémiai folyamatnak tették ki azokat abból a célból, hogy feloldják az üzemanyagrudat és kémiai úton abból kivonhassák a plutóniumot – olvasható a Hanford hivatalos portálján. A vegyszerek már eleve erősek voltak, majd radioaktívvá és rendkívül forróvá is váltak, és gyorsan „elhasználódtak”, amit csak még tovább rontott az a tény, hogy aztán ezeket az anyagokat ártalmatlanítani sem igen sikerült.
Végül az a megoldás született, hogy e vegyi és radioaktív hulladékanyagokat óriási földalatti tárolótartályokba öntik be és gyűjtik össze. És bár ezt sokáig csak ideiglenes megoldásnak tekintették (addig, míg az ilyen hulladékok végleges elhelyezését meg nem oldják - amit eredetileg 20 évben maximalizáltak) a tartályokat szerencsére elég masszívra építették meg ahhoz, hogy jóval tovább kitartsanak.
Az elsőgenerációs, 1943 és 1965 között épített 148 tartály azonban csak egy rétegű, szénacélből készített fallal készült, később (1968-1986 között) e szénacél tartályt egy második, vasbeton héjjal is körbevették a nagyobb védelem érdekében. Utóbbiból viszont összesen csak 28 épült. 
Az egyhéjú tartályokról 1998-ban megállapították, hogy mintegy harmaduk biztosan szivárog, de ezzel együtt is közülük jó néhány ma is használatban van. Igaz, már rég nem kerül beléjük „friss” hulladék. Legutóbb tavaly áprilisban jelentett szivárgást a DOE: a B-109-es tartályban 123 ezer gallon (több mint 435 ezer liter) radioaktív hulladékot tároltak. Azt is érdemes tudni azonban, hogy a DOE nem tudja pontosan, hogy a biztonságosabbnak mondott tartályok mennyi ideig lesznek képesek valóban biztonságosan tárolni a hulladékot. 

A Védelmi Minisztérium és a DOE jelenleg évente 2,5 milliárd dollárt (995 milliárd forintot) költ az itt felhalmozott veszélyes anyagok kezelésére és a lassú rehabilitációra. A több mint egy évtizede intenzívebben zajló munkának azonban egyelőre nem látni a végét, sőt az sem valószínű, hogy Hanford teljes megtisztítása valaha is lehetséges volna.

Földalatti tartályflotta

A hanfordi plutónium gyártásának mellékterméke a hivatalos adatok szerint 56 millió gallon (ez mintegy 212 millió liter) mennyiségű veszélyes, nagy aktivitású radioaktív hulladék volt. A Hanfordról szóló hivatalos portál azt írja, hogy az ezek tárolásául szolgáló hulladéktároló tartályokban folyadékok, gázok, félszilárd és szilád anyagok egyaránt megtalálhatók voltak.

Emiatt, illetve a különböző, főként a tartályok környékén tapasztal „gázszivárgásokkal” összefüggésben a '80-as évek óta számos feljelentés, per és jelentés született az itt dolgozók egészségkárosító körülményeiről, 2014-ben pedig már a washingtoni főügyész is azzal fenyegetőzött, hogy bepereli az államot és a DOE-t, amiért nem kezelik kellő komolysággal az éppen akkor ismét jelentkező veszélyeket.   

Az egyfalú tartályokból azonban azóta már átszivattyúzták a duplafalúakba az összes folyadékot - és a munka most a szilárd és félszilárd állagú anyagok nagyobb biztonságot nyújtó tartályokba transzportálására fókuszál. A friss hír, miszerint a hanfordi tartályüzemeltetési vállalkozás (Washington River Protection Solutions, WRPS) kiüríti az AX-101-es tartályt, azért kiemelten fontos, mert ez egy éppen ilyen esemény lesz. 

Pépes trutyi

Az egymillió gallonos (vagyis 3,7854 millió literes) tartály, amibe a kamerával bekukkantani engedtek, most 1 millió 412 ezer liternyi iszapszerű hulladékot tartalmaz. A nagyrészt megszilárdult „sópogácsát” a tervek szerint egy nagynyomású mosórendszer segítségével, vízzel fogják bepermetezni. Majd a szennyvízszivattyúknál alkalmazotthoz hasonló megoldással, az így keletkező pépes trutyit a WRPS szerint 1-2 év alatt „kitermelik” majd a tartályból – és az egyik duplafalú tartályba költöztetik át.

Az AX Tank Farm négy ilyen tartályból áll, a 101-es közülük az utolsó, amire ez a feladat vár. Az AX-101-es amúgy már a 21. egyfalú tartály, amit – ha e munkával egyszer majd végeznek, teljesen kitakarítottnak lehet minősíteni – és meg lehet kezdeni a bontási munkák előkészítését.

A DOE saját oldalán megjelent híradásban megszólaló Jim Greene projektvezető szerint a régiből az újabb tartályokba való költöztetés egy olyan „kockázatcsökkentő küldetés”, amellyel megoldható a hulladék folyamatos, biztonságos tárolása – egészen „az ártalmatlanításig történő kezelésig.”

Ez ugyan jól hangzik, ám utóbbival kapcsolatosan továbbra sincsenek céldátumok vagy határidők.