Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A szokásos forgalom közel háromszorosa zajlott a mentőknél a fővárosban szilveszter éjszaka. Mintegy 300 riasztás volt a főváros területén a legváltozatosabb esetek miatt. Történt verekedés, késelés, volt aki a magasból zuhant le és volt akit újra kellett éleszteni. A szilveszterrel összefüggő klasszikus esetek közé sorolható egy petárdabaleset, illetve egy pezsgősdugó okozta szemsérülés. Éjfélig nyugalom volt, de attól kezdve hirtelen megélénkültek a telefonvonalak és a mentősök reggelig folyamatosan úton voltak. A legtöbb baleset közterületen történt. Budapest Belvárosában zenés rendezvények voltak és onnan sorozatban hívták a mentőket. Volt olyan helyszín, ahova hétszer egymás után kellett a mentőknek kivonulni részegekhez, sérültekhez. Ezen az éjszakán kizárólag a Nyírő Gyula Kórház detoxikálóján volt ügyelet a részegek felvételére. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy aki egy kicsit is megsérült, azt már nem a detoxikálóba, hanem baleseti osztályra vitték a mentők. A detoxikálóba 20-25 embert szállítottak. Az Index információi szerint szilveszter, illetve újév napján három ember közlekedési balesetben vesztette életét, ketten öngyilkosok lettek.