A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a vásárlókat így hidegzuhanyként érheti az információ, hogy a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz mérten pedig csaknem 1 millió forintos, azaz 33,2 százalékos drágulás látható – derül ki a Használtautó.hu adataiból

„Az idei első negyedév 35 százalékkal több keresést jelentett, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztráltunk, mint egy évvel korábban. A nagyobb kereslet ugyanakkor csak az egyik árfelhajtó tényező, mivel a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt mind az új autók ára, mind az import, vagyis a külföldi használtautó-beszerzés is drágult” – részletezte Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője.

Mindeközben a tulajdonosváltások még mindig elmaradnak a tavalyi számokhoz mérten. Az első negyedévben az import 18 százalékos csökkenése mellett a hazai tulajdonosváltások száma csupán 3,3 százalékos elmaradást mutatott, így az látható, hogy a hazai magánvásárlók legfontosabb bázisának az itthoni gépjárműkínálat számít.

Az árak emelkedésével, a pandémia hatására ellentétesen változott a használtautó-vásárlók preferenciája is. A személyes mobilitás felértékelődésével olyan vevők jelentek meg a piacon, akik eddig vagy nem tudták, vagy nem kívánták megengedni maguknak saját autó vásárlását. Bár az ár szerint keresők legtöbbje továbbra is 1 millió forintos plafont állít be, s a második helyen változatlanul a 1,5 millió forintig böngészők állnak, a 2 millióig keresők dobogós helyét átvette a mindössze félmilliós értékig szűrők tábora.

A legkapósabb márkák
A legkapósabb márkák
Kép: hasznaltauto.hu

Ezzel párhuzamosan a Használtautó.hu felületén a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt. Míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben (megközelítőleg 5,5 milliószor), az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift (2,45 millió kereséssel). A szintén dobogós Skoda Octavia és Ford Focus ugyancsak több mint 2 millió önálló keresést kapott, de a top 10 egyéb modelljei is egyenként több mint 1 milliót.