Autóvásárláskor – sok egyéb jellemző mellett – meghatározó szempontnak a jármű színe is. Persze, van aki rajong az extrém színekért, a matt egyenesen menőnek számít a luxusautó-szegmensben. A hazai autóvásárlók viszont inkább a biztosra mennek:

sokat számít az értéktartás és eladhatóság, és nem utolsó szempont, hogy megfeleljenek a vélt közízlésnek

- derül ki a CarVertical felméréséből. Évek óta megfigyelhető, hogy a monokróm, vagyis a fekete, a szürke, az ezüst és a fehér színekben pompázó járművek a legkelendőbbek, ami meglehetősen konzervatív attitűdre enged következtetni. A színtrendek ráadásul olyan meghatározók, hogy akár értékcsökkentő vagy -növelő tényezők is lehetnek, de mindenképpen befolyásolják az eladás gyorsaságát. 

Spoiler alert: a zöld a nyerő

Lényegesen jobbak az esélyeink, ha zöld fényezésű autót kínálunk eladásra. A felmérések alapján a többihez képest jóval rövidebb idő, átlagosan csupán 14,3 nap telik el ilyenkor a meghirdetéstől az eladásig. Jelentős különbség ehhez képest a listán másodikként szereplő ezüstszínű karosszéria – ezeknek az autóknak az eladásához 5 nappal több időre, vagyis 19,1 napra van szükség. Ezt a két variánst követi a szintén népszerű kék, mely nem sokkal marad el az ezüstszínű autók mögött: jellemzően 20,2 nap, míg gazdára találnak. A fekete autók viszont már csak 21,4 nap elteltével, az ezüsthöz képest három nappal később találnak gazdára. A magyarok a zöld fényezéshez való különös vonzódásukkal egyébként toplistásak a régióban.

A feltűnőség nem menő, a sárga pláne

Általánosságban elmondható, hogy az élénk színű járművek iránti kereslet mára jelentősen visszaesett. A valaha nagy népszerűségnek örvendett, feltűnő színeket most már inkább csak egy szűk réteg részesíti előnyben, és kizárólag bizonyos ritkább modellek esetében. Hazánkban ma a sárga az a szín, amelyért a legkevésbé sietnek az érdeklődők. 

Míg egy zöld autón jó eséllyel 2 hét alatt túladunk, egy sárga csoda eladásához jóval több időre van szükség

Átlagosan 23,7 nap az, amit rá kell szánnunk, hogy vevőt találjunk rá.

Minimálisan ugyan, de a sárga autóknál a barna és a fehér színű járművek iránt is nagyobb az érdeklődés. Bár továbbra is népszerűek és nagy számban futnak az utakon, az eladás gyorsasága szempontjából a barna és a fehér színek is a sor végén kullognak, 22,4 napos átlaggal. Ez azért is meglepő, mert nem is olyan régen a fehér autók még az eladási lista élén álltak.

Fekete = izmos ember, magasabb státusz

 „A sárga az egyik legritkább autószín, melyet általában csak a kifejezetten extrovertált személyek választják, akik nem tartanak attól, hogy feltűnést keltenek." - magyarázza  a CarVertical autóipari szakértője. Na meg akik nem tartanak attól, hogy taxinak nézik az autójukat - ezt pedig már mi tesszük hozzá.

Az elemzés szerint annak is megvan a magyarázata, hogy miért vásárolnak az emberek fekete autókat: a népszerűség feltűnően magas aránya utalhat arra, hogy ez a szín tradicionálisan az erőt, a magasabb státuszt szimbolizálja, és kétségtelenül felhívja magára a figyelmet. Bár balesetmegelőzés szempontjából nem a legjobb választás, nem elhanyagolható, hogy esztétikai szempontból a fekete szín gyönyörűen kiemeli az autó formáját, viszont kevésbé feltűnők rajta a karosszéria apróbb hibái. Nem csoda, hogy a negyedik a sorban azok között az autók között, melyek a leghamarabb, 20,6 nap alatt kelnek el.

A második legnépszerűbb autószín hazánkban a szürke. A vásárlók 22,7 százaléka dönt emellett, ami nem meglepetés a korábbi évekhez képest. Előnyükre válik, hogy könnyen javíthatók, és túladni is egyszerűbb rajtuk. Nem tűnnek ki a tömegből, és az utakon sem keltenek feltűnést. A szürke autók is kelendőek és az 5. helyen állnak: átlagosan 21,6 nap alatt lehet őket eladni.

A harmadik leggyakoribb színválasztás a fehér. Bár a jó láthatóságú, sőt nyáron különösen előnyös tulajdonsággal bíró járművek látványosabban koszolódnak, viszont jól matricázhatók, így sok cég is ebből a színből tölti fel a flottát. Hazánkban az utakon futó autók 18,5 százaléka fehér, de ami az eladáshoz szükséges napok számát illeti, csak a nyolcadik helyen áll. Várhatóan 22,4 nap telik el a meghirdetéstől az adásvételig.

A hazai helyzet tehát egyértelműen azt mutatja, hogy igencsak visszafogottak vagyunk a járművek színének kiválasztása tekintetében, de valójában ez nem áll ellentétben az összesített európai trenddel, melyben a listavezető három szín – a fekete, a szürke és a fehér – ugyancsak dominánsnak számít.