A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Hétfőn a forint is viharosan erősödött, Matolcsy György, a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője a Hír Tv Kontraszt című műsorában azonban valószínűleg nem ezért pontosította a devizaadósokkal kapcsolatos állami intézkedésről tett korábbi (Napi, 2010. május 10.) kijelentéseit. Most mindenesetre szavaiból úgy tűnt, hogy a hitelek forintra váltása nem lenne általános, erre a bajba került adósoknak lenne lehetőségük.

Szijjártó Péter, a kijelölt miniszterelnök szóvivője viszont az RTL Klub esti híradójában ismét generális megoldást emlegetett. Ennek pedig még a tegnapi száguldás után is 192,4 forintos svájcifrank-árfolyam mellett igencsak borsos ára lenne - az egész ország számára. Technikailag ugyanis egy ilyen tranzakció forinteladást jelent.

Elképzelni is meglehetősen hátborzongató, hogy mi lenne a forint árfolyamával (ami egyébként az euróhoz viszonyítva izmosodott igazán, hétfőn 273 forintot kellett fizetni az európai közös devizáért), ha az 5200 milliárd forintnyi devizaadósságnak akár csak egy része a piacra kerülne.

Ennek veszélyére felhívta a figyelmet Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTV A szólás szabadsága című vasárnap esti műsorában. Mint elmondta: a devizaalapú jelzáloghitelek átlagos futamideje 13 év, a svájcifrank-hitelt felvevők nagy többsége 150-160 forinton szerződött.

Ez azt jelenti, hogy a törlesztés révén a devizahitelek aránya csak igen lassan csökken - mint az egyébként jól látszik az MNB által havonta közzétett adatokból is. Másrészt viszont a jelenleg jellemzőnek tekinthető frankadósok hitele akár negyedével is több lehet, mint amennyi a felvételkor volt.

A devizahitelesek számára persze igencsak aggasztó lehet, hogy az új kormányhoz hasonlóan valószínűleg a jegybank sem igazán akarja erősíteni a forintot. Az inflációra vonatkozó kérdésre ugyanis Simor elmondta: az MNB jelenlegi prognózisa szerint 2011-ben az infláció a kívánatos három százalék alá csökken, így nincs szükség szigorúbb monetáris politikára, erősebb árfolyamra.

Ha az árfolyam tartósan gyengül, akkor az felfelé nyomja az inflációt, így meg kell vizsgálni, hogy "milyen korlátok között tartható a normális mederben".

A Tőzsdefórumnak nyilatkozó szakértők nem túl optimisták a forint kilátásaival kapcsolatban. A forint az euróval szemben alapvetően gyengülő trendben mozgott az elmúlt héten, bár 285 közelében már túladott állapotba került - mondta Bari Csaba, a Buda-Cash Brókerház kereskedője, hozzátéve: jórészt a hétvégi, 750 milliárd eurós segélyalapról szóló hír nyomán erőteljes korrekció bontakozott ki, aminek során 272 közelében is járt a kurzus.

Véleménye szerint meghatározó támasz húzódik a 270-es szinten. És amíg efölött tartózkodik az árfolyam, addig továbbra is a gyengülő trend van érvényben, annak ellenére is, hogy a hétvégi súlyos döntések jelentős piaci reakciókat eredményeztek.

Hasonlóan óvatosan közelített a kérdéshez Hont András, a Solar Capital kereskedője, mondván, a fundamentumok alapján ugyan a befektetők akár a forinterősödésre is játszhatnának, mégis úgy érzi, egyelőre nem szabad berendezkedni a további forinterősödésre. A 270-es szintet szintén meghatározó támasznak tartja, s véleménye szerint a hétvégi döntések csak ideiglenes megoldást hoztak.