Három év alatt 53 százalékkal drágult a 20 milliós lakáshitel törlesztője -írja a Bank360.hu.

A lakáskölcsönök átlagos hitelköltség mutatója jó ideje 10 százalék felett van, ami jelentősen visszavetette a hitelfelvételi kedvet. A drágulást jól mutatja a 20 éves futamidejű 20 millió forintos lakáshitel kondícióinak változása: három évvel ezelőtt 116 ezer forintos törlesztővel fel lehetett venni, most viszont 178 ezer forint a legkedvezőbb ajánlat.

A portál szerint év elején tovább csökkent a lakáscélú hitelek iránti kereslet Magyarországon, a magas kamatok miatt aki tudja, halasztja a lakásvásárlást.

Februárban a lakáshiteles új szerződések összege az egy évvel korábbinak kevesebb mint a harmadára, 33,1 milliárd forintra (szezonálisan kiigazítva 42,1 milliárd forintra) esett a Magyar Nemzeti Bank április eleji jelentése szerint.

Ez több mint hat éves mélypont a hitelezésben.
Egy 20 millió forintos lakáshitelért, ha most veszi fel a használt lakást vásárló, húsz év alatt több mint a dupláját, mintegy 43 millió forintot fizethet vissza. Három évvel ezelőtt ezt megúszta 28 millió forint körüli teljes visszafizetendő összeggel.