A kormány 606,8 milliárd forint forrást biztosít az egészségügyi konszolidációs program folytatására 2003-2006 között - mondta Mikola István egészségügyi miniszter a mai kormányülést követő szóvivői tájékoztatón. A többek között ingatlanberuházásokra, az orvosi eszközpark megújítására, az amortizáció kiterjesztésére és bérekre szánt összeg forrásaként a költségvetés adó- és járulékbevételeit, a Széchenyi-tervet, az Európai Unióból származó támogatásokat, valamint a magánbefektetőket említette a tárca vezetője. Utóbbiak részéről mintegy 100 milliárd forintos forrásbevonásra számít. A négyéves program legnagyobb kiadási tételét a bérek jelentik, melyre 387,5 milliárd forintot terveznek elkölteni. Ezzel a bérfejlesztéssel a szakorvosok keresete például 150-300 ezer forint között alakulna. A tájékoztatón elhangzott, hogy a 2004-re tervezett EU-csatlakozás miatt a kormány egy évre szóló költségvetést nyújt be a tervek szerint az Országgyűlés elé a 2003-as évre vonatkozóan.
QP | Quality Placement