Jelenleg nincsenek rendkívüli időjárási körülmények Magyarországon, a hó mennyisége nem tekinthető szélsőségesen nagynak, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) tájékoztatása alapján a hófúvás veszélye egyre kisebb, azzal feltehetően csak Vas és Zala megyében kell számolni.

Megerősítette azt a délelőtti tájékoztatást, amely szerint az időjárás miatt nincs olyan rendkívüli helyzet, amely a szokásostól eltérő rendőri intézkedéseket indokolna - derül ki az MTI beszámolójából.

Az ORFK országos törzse reggel 8 óra óta működik, feladata, hogy az egész országban koordinálja a téli időjárással kapcsolatos rendőri feladatokat. Az országos törzs létrehozásával az volt a cél, hogy ha a helyzet komolyabbra fordul, azonnal megtehessék a szükséges intézkedéseket.

Azt mondta csaknem 2500 rendőr dolgozik a téli időjárási helyzettel kapcsolatos feladatokon. Kedden 16 óráig nem emelkedett jelentősen a napi átlaghoz képest a balesetek száma, 14 olyan baleset történt az országban, amely összefüggésbe hozható a rendkívüli időjárási helyzettel, és ezekben hat ember sérült meg könnyebben.

A közlekedés biztonságának fenntartásáért útellenőrző járőrök álltak szolgálatba a hóeséssel leginkább érintett megyékben. Feladatuk leginkább az, hogy meggyőződjenek arról, mennyire járhatók az utak, együttműködve a közutak, autópályák kezelőivel. Felkészültek arra is, hogy szükség esetén forgalomkorlátozásokat, tereléseket vezessenek be, hogy egy hófúvással érintett területen az autók ne rekedjenek a hó fogságában. A lakosokra is figyelnek, különösen az idősekre és azokra, akik segítségre szorulnak.

Ezek az intézkedések jobbára a dunántúli megyéket érintik, de felkészültek arra is, hogy az ország többi részében is bevezessék a szükséges intézkedéseket, így Bács-Kiskun, Csongrád és Heves megyében is működnek részlegesen törzsek.

Kapcsolatot tartanak a horvát és a szlovén rendőrséggel, mivel korábban is előfordult, hogy ezek az országok korlátozták a határátkelőkön a tehergépjárművek forgalmát. Felkészültek arra, hogy ha ilyen korlátozást vezetnek be, a magyarországi autópálya-szakaszokon vagy autóutakon, főutakon parkoltassák ezeket a gépjárműveket, és fenntartsák a közbiztonságot ezekben a parkolókban - mondta a főosztályvezető.

Fotó forrása: Napi.hu/Szabó Zsuzsanna