Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eladta a Csabdi külterületén található Tiborcz-tanyaként ismertté vált ingatlant, valamint a környező, mintegy 80 ezer négyzetméternyi földet Tiborcz István – értesült a Magyar Hang. A központi területet még 2018-ban vette meg egy bizonyos M. László, míg az azt körülvevő mintegy 80 ezer négyzetméternyi föld idén tavasszal került a férfi unokájának, M. Tasnak a tulajdonába.

Csak átmeneti időszakra költözött ki Tiborcz István és Orbán Ráhel Spanyolországba, de hosszú távon mindenképp Magyarországon képzelik el a jövőjüket - idézte a Telex a sajtóorgánumot. Alapvetően két ok miatt döntöttünk úgy, hogy Marbellába költözünk. Egyrészt adódott néhány üzleti lehetőség, amelyekkel élni akartam, emiatt igen sok időt kell Spanyolországban töltenem. Azt viszont nem akartam, hogy keveset találkozzak a gyerekekkel -  mondta az üzletember. - Másrészt a kislányom ötéves, az utolsó évben az iskola előtt jó lehetőségnek tűnt, hogy angolul és spanyolul tanuljon ő és a testvérei is. A legképtelenebb találgatások jelentek meg arról, hogy felszámolunk itthon mindent, holott további üzleti lehetőségeken dolgozom Magyarországon és külföldön is - tette hozzá.

A lap szerint július óta a spanyolországi Los Alcázares település egyik négycsillagos szállodáját üzemelteti a Tiborcz tulajdonában álló BDPST Group egyik társasága. Egy 84 szobás, étteremmel és bárral, valamint 150 fős bankett-teremmel rendelkező hotelről van szó, amelyet hamarosan meg is vásárol a cégcsoport, ezután pedig további hoteleket is akarnak venni Spanyolországban.