Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei háziorvos 2023. május 12-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Országos Elnökségének bejelentette, hogy ellene a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytat, ezért kérte a kamarában viselt tisztségeinek felfüggesztését a vizsgálat lezárultáig. Ezzel az Országos Elnökség egyhangúlag egyetértett – érkezett vasárnap a MOK szűkszavú közleménye.

Azt pedig már a Police.hu, a rendőrség hivatalos oldala írja, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 43 éves budapesti nő ellen, valamint vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 48 éves nyíregyházi háziorvossal szemben. Feltehetően ő kérte a kamarában viselt tisztségeinek felfüggesztését.

A rendőrség szerint a nő március 6-án felvette a kapcsolatot a háziorvossal, akinek szexuális szolgáltatását ajánlotta fel cserébe azért, hogy orvosi vényre felírjon neki egy fogyását elősegítő gyógyszert, amelyre ő nem jogosult, mivel azt cukorbetegek kezelésére alkalmazzák.

Az orvos, mint jogtalan előnyt a nő ajánlatát elfogadta, és eleget tett a kérésének annak ellenére, hogy nem tartozott az ellátási körzetébe, valamint a kért gyógyszer felírására háziorvosként nem volt jogosult. A gyógyszert normatív támogatott formában e-receptre felírta, amit március 7-én ki is váltottak.

A nyomozók kutatást tartottak a nő budapesti lakásában, ahol megtalálták és lefoglalták az orvosi vényre kiváltott gyógyszert. A gyanúsítottakat kihallgatták, amíg tart a a büntetőeljárás, mindketten szabadlábon védekezhetnek.