Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Májusban a köznevelési törvény módosítása rögzítette, hogy szeptember 1-jétől minden óvodában, iskolában szakember törődik a diabéteszes kisgyerekekkel. Továbbá 100 milliós keretösszegre pályázhatnak a civilszervezetek a cukorbetegeknek szóló programok szervezésével, a diabéteszes centrumok pedig tavaly és az idén is félmilliárd forintot kapnak - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn az MTI beszámolója szerint. 

Hozzátette: A cukorbetegek segítségre számíthatnak a magyar kormánytól, amely az érintettek életminőségének javítására törekszik.

Siklósi Beatrix, az MTVA projektvezetője, a Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsor ötletgazdája pedig azt mondta, a műsor 2018-ban a cukorbetegek támogatását tűzte célul, akkor összesen 130 millió forint gyűlt össze.

Darabánt Judit, az Erzsébet táborok kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: 2016 óta szerveznek táborokat. 2018-ban bekapcsolódtak a Jónak lenni jó! kampányában és hozzáértő civilszervezetekkel összefogva diabéteszes gyerektáborokat is szerveznek. Idén 110 ezren nyaralnak az ottalvós, napközis, illetve családi Erzsébet-táborokban, köztük mintegy ezer, 3 és 18 év közötti diabéteszes fiatal. Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: tíz éve szerveznek táborokat diabéteszes gyereknek, akik itt nem "lógnak ki" környezetükből, szakszerű ellátást kapnak, többet tudhatnak meg betegségükről és önbizalmat szereznek, hogy aztán önállóbban, bátrabban térjenek vissza a hétköznapokba.