A vasútipari építő és szolgáltató Alstom szándéknyilatkozatot írt alá a Mollal a hidrogéntechnológia alkalmazásának vizsgálatára a hazai vasúti közlekedésben. Az erről szóló sajtóközleményben az áll. hogy a a felek jelentős lépést tesznek a magyar vasúthálózat dekarbonizációjának irányába: a jelenleg évente 150 ezer tonna hidrogént gyártó Mol technológiai váltással kulcsszerepet vállal a zöld, alternatív üzemanyagok előállításában és az ellátásban, az Alstom pedig olyan hidrogénüzemű vonatokat állít majd forgalomba, mint Coradia iLint, amely a világon az első hidrogénmeghajtású motorvonata.

A Glasgow-i klímacsúcs megerősítette, hogy a világ 2050-re karbonsemlegessé akar válni. Ennek egyik sarokpontja, hogy a világ országainak fel kell gyorsítaniuk a szén-dioxid-kibocsátás csökkentési lépéseiket. Az EU 2030-as klíma céljai változatlanok: az üvegházhatású gázok kibocsátását 55 százalékkal kell csökkenteni (az 1990-es bázishoz képest), 2050-re pedig el kell érnünk a nettó zéró károsanyag-kibocsátást. E szűrőn át nézve a Mol-Alstrom megállapás a Nemzeti Hidrogén Stratégia részeként is értelmezhető, melynek célja, hogy Magyarország vezető szerepet tölthessen be a karbonsemleges működésre történő átállásban. Ennek része a hidrogéntechnológia alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata a vasúti közlekedésben.

Vonat már van

A világon elsőként az Alstom épített hidrogénmeghajtású, üzemanyagcellás vonatot, a Coradia iLint-et, amelyet 2018 szeptemberében a német piacon mutattak be. Németországban és Ausztriában üzemelő Coradia iLint vonatok már több mint 200.000 km-t tettek meg úgy, hogy egyetlen gramm szén-dioxidot (CO2-t) sem bocsátottak ki, Hollandiában pedig sikeresen tesztelték őket. Az Alstom hidrogéntechnológiáját már az SNCF (Franciaország) és az NFM (Olaszország) is megvásárolta.

A Coradia iLint megépítésével az Alstom bebizonyította, hogy a hidrogéntechnológia költséghatékony és környezetbarát alternatívát jelent a vasút számára. A jelenlegi együttműködéssel az a célunk, hogy megosszuk tapasztalatainkat az új technológia üzemeltetésével és műszaki vonatkozásaival kapcsolatban, hozzásegítve Magyarország vasúti közlekedését egy új korszak, a nettó zéró kibocsátás korának megkezdéséhez – mondta Balázs Gáspár, az Alstom Transport Hungária Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: műszaki tapasztalataik szerint a hidrogénmeghajtású vonatok megbízható, tiszta és gazdaságos megoldást jelentenek a vasút számára.

A hidrogénüzemű Coradia iLint vonatok olyan, alapvetően elektromos motorvonatok, amelyek hidrogénnel táplált üzemanyagcellával, a vonat fedélzetén saját maguk számára állítják elő a működésükhöz szükséges villamos energiát. A vonat elsődleges energiaforrása a hidrogén, az oxigént pedig a levegőből nyerik, az üzemanyagcella belsejében ég el a hidrogén, a melléktermék pedig csupán gőz és víz. A vonat fékezési energiáját egy vontató akkumulátor tárolja, ami rásegít a gyorsításra és biztosítja a segédüzemi berendezések áramellátását is. Egy intelligens energiamenedzsment-rendszer folyamatosan felügyeli a vonat energiafelhasználását és a pálya sajátosságait, a lejtőket és emelkedőket is figyelembe véve, így a jármű hatótávolsága akár az 1000 km-t is eléri. A hidrogénüzemű vonat kizárólag vizet bocsát ki és nem termel semmilyen káros anyagot vagy gázokat. Az üzemeltetéséhez hidrogén-töltőállomásokra van szükség. Az infrastruktúra kialakítása érdekében az Alstom együttműködést alakított ki olyan olaj- és gázipari társaságokkal, mint a német Linde vagy a lengyel Orlen.

Zöldhidrogén meg majd lesz

A Mol-csoport jelenleg évente mintegy 150 ezer tonna hidrogént termel, és bár a vállalatnál sok tapasztalatot szereztek és szereznek ezáltal az energiaforrás ipari célú felhasználásában, ez a hidrogén nem karbolmentes, az előállítása szénhidrogénből történik (nem pedig vízből, zöldenergia és elektrolízis útján). Ide kell majd elérni, és a Mol a megállapodásról szólva azt közölte, hogy elkötelezett a fenntartható fejlődés iránt, és kiemelt stratégiai célkitűzése, hogy 2050-re karbonsemlegessé tegye a működését.

Eljött az idő arra is, hogy – összhangban a szabályozói környezet és a fogyasztók elvárásaival – felkészüljünk az alacsonyabb karbonintenzitású hidrogén előállítására, és a mobilitás területén is kamatoztassuk a tudásunkat – mondta Szabó Gabriel, a Mol-csoport Downstream ügyvezető igazgatója. A magyarországi vasútipar legnagyobb üzemanyag-beszállítója ennek érdekében összeáll az Alstommal, mert “ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy az egyik legfenntarthatóbb mobilitási szolgáltatásban, a vasúti közlekedésben is megvizsgáljuk a hidrogén-ellátás, valamint az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésének lehetőségeit” – tette hozzá az ügyvezető.