Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megoszlott a Napi Gazdaság agrárkonferenciáján részt vevők véleménye arról, hogy is alakulnak majd a földárak a földtörvény elfogadásáig, nagyjából ugyan annyian számítanak 10 százalék feletti drágulásra, mint ahányan ennél szerényebb mértű áremelkedést feltételeznek és mint ahányan stagnálást várnak.

Nem vár 10 százalék feletti földáremelkedést Molnár Zsolt az FHB Ingatlan Zrt. vezérigazgató-helyettese, a 2012-es látványos drágulásnál szerényebb növekedésre számít. Tóth Péter az Agrár Európa Kft. ügyvezető igazgatója úgy látja a szántóföldi növények ára 5-8 évig még ezen a szinten marad, s mivel a földárakat a nyereségtermelő képesség határozza meg, ezért a földáremelkedés is kitart.

A törvény kikerülésének szándékából, annak hatályba lépéséig dupla-tripla árat is kifizetnek az egy hektárra egyébként jellemző 1 millió forintos árhoz képest - különösen a zsebszerződéssel művelt területek esetében. Ennek célja, hogy az elvásárlási joggal rendelkezőket elriasszák - hogy aztán az eladó és a vevő hogy számol el pontosan egymással, az már nehezen ellenőrizhető - említette meg Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke. A földárat nagyban befolyásolja a konkrét területre jellemző birtokviszony, egy osztatlan közös tulajdon utolsó parcellája például jellemzően jóval magasabb áron kel el, mint a többi - tette hozzá.