Az első negyedévben összesen 22 014 gyermek született, a születésszám januárban számottevően, 5,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, ezt követően februárban és márciusban is kisebb mértékben emelkedett az újszülöttek száma. Az elhunytak száma 37 823 fő volt, ami nagymértékben, 15 százalékkal haladta meg a 2014. január-márciusi értéket. Különösen februárban nőtt kiugróan a halálozás, amit a KSH a tetőző influenzajárvánnyal és az előző év alacsony bázisával magyaráz.

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-márciusi 11 684-gyel szemben 2015 első három hónapjában 15 809 főre nőtt.

Az első negyedévben 4 625 házasságot kötöttek, ami 5,3 százalékkal több a bázisidőszaki értéknél. A frigyek száma mindhárom hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékű növekedést januárban regisztrálták, amikor 12 százalékkal többen mondták ki a boldogító  igent az előző év azonos időszakához képest.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 2,0 ezrelékponttal magasabb a 2014. január-márciusinál. A természetes fogyás (1,7 ezrelékponttal) 6,5 ezrelékre emelkedett. Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-márciusihoz képest. A házasságkötési arányszám 1,9 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A születések és halálozások száma mindegyik régióban emelkedett. Míg Dél-Alföldön és Észak-Alföldön (6,6, illetve 5,9 százalékkal) növekedett legnagyobb mértékben az újszülöttek száma, addig az elhunytaké Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon (21, illetve 20 százalék).