Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Körülbelül 10 ezerre becsüli Felsmann Balázs, a Közlekedéstudományi Egyesület társelnöke 2020 -ra a hazai utakon várható elektromos hajtású gépjárművek számát. Dávid Alíz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezetője ennél valamivel többre számít. Mindkét érték ugyanakkor a kormány által 2014-ben megcélzott 50-60 ezer töredéke csupán - írta a napilap.

De Varga Mihály pénzügyminiszter még tavaly is 30 ezret említett. Ráadásul ahhoz, hogy az e-autók a kormány tervei alapján érzékelhetően felszívják a paksi atomerőmű leendő blokkjainak éjjel termelt áramát, legalábbis százezres nagyságrendű e-flottára lenne szükség.

Dávid Alíz becslései szerint jelenleg körülbelül 3 ezer tisztán elektromos meghajtású és nagyjából 2 ezer hibrid gépjármű rója a hazai utakat.

Egy szakmai konferencián kiderült, hogy a üzleti világ számos kérdésben változatlanul egyértelmű szabályokat vár. Ilyen például a töltési szolgáltatás rendszere, tulajdonviszonyai, a díj kiszámítási módja és elosztása, valamint az otthoni töltés ára. Felsmann szerint e kérdésekre választ adhat a készülő e-mobilitási törvény, amelynek tárgyalását Weingartner Balázs, az új Innovációs és Technológiai Minisztérium témáért felelős államtitkára előadásában őszre tette. Ígérete szerint 2025-re a helyi közlekedésben részt vevő buszok felét elektromosra cserélnék, az állami autók között pedig 2030-ra 30 százalékos arányt céloznak.

Grabner Péter, a közműhivatal elnökhelyettese egyelőre inkább a kérdéseket feszegette, de határozottan leszögezte: nem támogatná, ha az autótöltésre szolgáló áram árát - a lakossági villany-, gáz-, távhő-, víz- és hulladékszállítási díjhoz hasonlóan - központilag szabályoznák.

A fotó forrás: Mikes Photos/Pexels.com.