Az, hogy milyen erőteljesen hat a magyar kamatcsökkentési sorozatra a jelenlegi feltörekvő piacokra nehezedő nyomás, nagyban függ attól, hogy mostani ideges hangulat mikor és mennyire csillapodik le. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője inkább optimista és azzal számol, hogy a részben a Fed-döntés miatt gerjesztett aggodalom alábbhagy, a megnyugvást követően pedig lehet tér további kamatcsökkentésre. Az, hogy a lazítási ciklus 2,6, 2,4, vagy 2,7 százalékon ér-e véget, főleg annak a függvénye, hogy milyen lesz a globális kockázatvállalási kedv - jegyezte meg. Matolcsy kijelentései ugyanakkor Török szerint azt is jelzik, hogy az elmúlt hetek eseményeinek üzenete eljuthatott a monetáris tanács (MT) tagjaihoz is, vagyis hogy a további nagyon agresszív lazítás tere igen korlátozott.

Matolcsy György jegybankelnök a jelenlegi események kapcsán az AmCham-ben tartott előadásában megjegyezte: Magyarország és Törökország között óriási a különbség, amit a két ország külső egyensúlyi helyzetével szemléltetett. Török e kijelentéssel egyetértve megjegyezte: a fundamentumok valóban nagyon eltérőek, Törökország folyó fizetési mérlege ugyanis jókora mínuszban van, szemben a magyar többlettel, amihez Törökországban még politikai kockázat és túlzott méretű hitelezés is társul. Véleménye szerint nem csoda, hogy a világ most e törékenységre felkapta a fejét és a figyelem középpontjába került az ország.

A Raiffeisen szakembere szerint a mai jelentős forintgyengüléssel kapcsolatban megjegyezte: érthető, hogy ilyen ideges hangulatban a forintot az átlagosnál jobban érintette a rossz hangulat, de szerinte még nagyon messze van az a szint, ami az MNB-t kamatemelésre kényszerítené - ez 330 forintos euróárfolyam alatt nem is valószínű.

Az MNB-elnök előadásában reformokról is beszélt. A "reform" szó megjelentése Matolcsy retorikájában ugyan szokatlan (eddig ugyanis kerülte e szó használatát, inkább az "átalakítást" használták e helyett), de Török szerint ez most inkább piacnyugtató funkciót töltött be - ezt ugyanis szeretik hallani a befektetők, ugyanakkor egyebek mellett a kamatcsökkentés emlegetése kiolthatja e kijelentés pozitív hatását.

A devizapiacokon átlagos forgalom mellett ugyan, de elég ideges kereskedésben gyengül a forint és lendületesen tart a 310 forintos euróárfolyam szint felé. (Az eurót délután 3 óra előtt 308,80, a dollárt 226,75, a svájci frankot 252,10 forinton jegyezték 1,3617 dolláros euróárfolyam mellett.) A második gyengülési hullám a magyar idő szerinti kora délutáni órákban indult az amerikai piac nyitásával. Bár 325 euró/forintos szint alatt nem lehet pánikról beszélni, az MNB pedig vélhetően 320 forintos euróárfolyam fölött kezdene el "mocorogni" (szóbeli vagy tényleges intervenció), de ilyen ideges piaci hangulatban nem volt szerencsés szóba hozni a kamatokat illetve a további kamatcsökkentéseket - vélekedett a Napi.hu-nak Kolba Miklós, az ING Bank Zrt. devizapiaci üzletágának vezetője, aki azt is megjegyezte ma esti a Fed "tapering" bejelentésével kapcsolatban, hogy ilyen hangulatban bármilyen bejelentés lehet negatív hír a feltörekvő piacok számára és folytatódhat a vesszőfutás.

A trader ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a kelet-közép-európai régióban - az emlegetett erős fundamentumok ellenére - Magyarország a leggyengébb láncszem. Kolba szerint ezt jelzi a Fitch Ratings tegnapi kijelentése is, miszerint egyelőre nem lehet számítani a besorolás javítására, amit egyebek mellett a cds-felárakkal indokolt a hitelminősítő. Ezek alapján a piac akár az MNB-től is kikényszeríthet egy kamatemelést.