A Napi Gazdaság cikke

A versenyszférán belül továbbra is a pénzügyi terület fizet legjobban Magyarországon, az ott dolgozók bruttó alapbére ugyanis 2007-ben átlagosan 305 ezer forint volt, az átlagos rendszeres kereset pedig elérte a 423 ezer forintot. A területen nagy a nemek közti különbség: a pénzügyi szférában tevékenykedő férfiak keresete ugyanis tavaly havonta 601 ezer forint volt, míg a nagyobb számban foglalkoztatott nőké csupán 351 ezer. A listán a második legjobban fizető ágazat a vegyipar 252 ezer, míg a harmadik az energetika 220 ezer forinttal - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb bértarifa-felméréséből.

A kereseteket bemutató táblázat megtekintéséhez kattintson ide!

A hagyományosan jól fizető szakértői posztok között továbbra is a légiirányító és a légijármű-vezető áll az élen, havi 725 ezer, illetve 718 ezer forinttal. A jelek szerint tavaly rossz évük volt viszont az adószakértőknek, átlagos keresetük ugyanis 2006-ban még megközelítette a bruttó 488 ezer forintot, 2007-ben azonban meg kellett elégedniük 402 ezerrel. Így a gazdasági munkakörökben dolgozók közül már nem ők viszik haza a legtöbb fizetést, hanem az értékpapír- és devizakereskedők (542 ezer forint), míg a pénz- és hitelgazdasági szervezők 507 ezerig, a könyvvizsgálók pedig 449 ezerig jutottak.

Látványos a keresetek közti különbség az egyes régiókban, 50 százalék a legnagyobb eltérés. A felmérés alapján a tavaly elért átlagkereset a legmagasabb Közép-Magyarországon volt 231 ezer forinttal (Budapesten 245 ezer forint), a legalacsonyabb átlagot az Észak-Alföldön mérték 154 ezer forinttal, míg a megyék közül Békés 146 ezerrel áll a lista végén.
QP | Quality Placement