Az elmúlt napokban több áruházból panaszolták a munkavállalók, hogy a nyárias meleg beköszöntével kezd elviselhetetlenné válni egyes üzletekben a munkaterületeken jellemző napi átlagos hőmérséklet, vagyis a raktárakban, de több helyen a vásárlók által látogatott eladótérben is egyre melegebb van.

A megfelelő szellőztetés hiánya, valamint az energiaköltségek miatt spórolóssá vált klímahasználat következtében nem egy áruházban már 28-30 fokra melegedett a levegő a délelőtti óráktól egészen zárásig, ami túl magas. Ez nemcsak a 8-10 órás műszakok során egyhuzamban ott tartózkodó munkavállalóknak, hanem a vásárlóknak sem komfortos, sőt, veszélyes lehet – hívta fel a Napi.hu figyelmét Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu keresztényszociális érdekvédelmi képviselet elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a dolgozók jelzései eddig barkácsáruházakból és napi fogyasztási cikkeket kínáló, nagy méretű áruházakból érkeztek a szakszervezethez. 

szakszervezeti vezető figyelmeztetett, hogy még csak most érkezik a nyár, amikor – az előző évekhez hasonlóan – a napi hőmérséklet várhatóan többször megdönti majd a melegrekordokat, de alapesetben is minimum 25-30 fokot mutatnak majd a kinti hőmérők, és így a belső terekben mért, napi átlaghőmérséklet megfelelő klimatizálás nélkül még melegebb hőérzetet eredményez, ami folyamatos nyomást jelenthet a bolti alkalmazottaknak. 

A hőség a dolgozókat is elüldözheti

Nemcsak a meteorológiai szolgálat által előre elrendelt hőségriadók idején kell a jogszabályoknak megfelelő körülményeket biztosítani a kereskedelmi munkahelyeken, hanem akkor is, amikor az ott dolgozók jelzik, hogy a helyszíni hőmérők szerint túl meleg van, és emiatt kimerítőbb a munkavégzés – figyelmeztetett az érdekképviselő, megjegyezve, hogy a mai munkaerő hiányos, infláció terhelte időszakban nem engedhetik meg maguknak a kereskedők, hogy ne legyenek maximálisan ideális körülmények a boltokban.

El lehet képzelni, hogy a vásárlók kiszolgálása közben folyamatos fizikai munkát végző emberek egészségére, munkavégzésének hatékonyságára milyen hatással vannak az ilyen munkakörülmények. Mindenkinek volt már olyan élménye vásárlás közben, amikor a melegtől elcsigázott bolti dolgozók szolgálták ki. Ez tarthatatlan a színvonalas szolgáltatás, de főleg az egészségügyi szempontok tekintetében

– mondta az elnök. 

A csoki is olvadni kezd

Bubenkó Csaba megjegyezte azt is, hogy a 24 fok fölötti belső hőmérséklet adott esetben az üzletben árusított élelmiszertermékeknek sem tesz jót, például a pénztár körül elhelyezett édességeknek, és volt is már rá példa, hogy egy barkácsáruházban a vásárlók jelezték: megolvadt az ott árusított édesség. Ezzel együtt tény, hogy a barkácsüzletekben kínált iparcikkek minőségére nincs kedvezőtlen hatással a magasabb hőmérséklet, ám az ott dolgozók egészségvédelmét és a betérő vásárlók komfortérzetét veszélyezteti a túlzott meleg – mondja a szakszervezeti vezető, aki arra biztatja a vásárlókat, hogy ilyen esetekben bátran kérjék el a Vásárlók könyvét, hogy legyen nyoma a hétköznapinak tűnő, ám annál jelentősebb panaszos helyzeteknek.

A szakszervezet résen van

Az Egyenlő.hu érdekképviselet az elkövetkező hetekben a munkavállalók jelzései alapján mindenesetre különös figyelmet fordít az egyes áruházak által biztosított munkakörülmények megfelelőségére. 

Bubenkó Csaba tájékoztatása szerint a hatályos munkavédelmi előírások szerint 24 fok fölötti hőmérséklet esetén óránként 5-10 perces pihenőidőt kell biztosítani a dolgozóknak, emellett félóránként legalább 14-16 Celsius fokos vizet vagy olyan alkoholmentes védőitalt kell kapniuk, aminek alacsony a cukortartalma, illetve édesítőszerrel készült

(Thurzó Katalin)