Hosszú Katinka szombaton a Nemzeti Sportnak adott interjújában világosan kijelentette, hogy egyelőre esze ágában sincs visszavonulni – írja szemléjében a 24.hu.

Ez a hír szerdán járta be a sajtót, miután az Index saját értesüléseire hivatkozva arról írt, hogy Hosszú idén még vállalja az Eb-t és a világbajnokságot, de utána befejezi aktív pályafutását. A háromszoros olimpiai bajnok azonban kategorikusan kijelentette, nem gondolkozik még a visszavonuláson.

„Biztos, hogy egyszer visszavonulok, és az is biztos, hogy már sokkal kevesebb van előttem, mint mögöttem az úszásban” – foglalta össze álláspontját a 32 éves versenyző.

Hosszú Katinka a beszélgetés során elmondta, hogy a tokiói olimpia nem sikerült számára jól, de nem is érezte, hogy sikerült volna jól felkészülnie rá a járvány miatt.

„Egyértelműen kijelenthetjük, hogy én aztán tényleg megsínylettem a koronavírus-járványt. Utálok kifogásokat keresni, Tokió előtt sem tettem, noha valójában azt sem tudtam, mi történik velem és körülöttem: egyszerűen nem voltak kapaszkodóim, nagyjából nyolc éve nem történt olyan velem, mint a járvány idején. Nem voltak versenyek, nem haladtam a megszokott út mentén, nem tudtam egyről a kettőre lépni, kicsit úgy éreztem, emiatt hátrányban is vagyok a többiekhez képest”