A tó jege már hízik, s ha maradnak a mínuszok, akkor néhány napon belül Siófoktól Balatonfüreden át Keszthelyig sok helyen lehet majd korcsolyázni, fakutyázni, jégvitorlázni. Az önkormányzatok többsége már elkezdte a pályák kijelölését, a vendéglősök, büfések pedig nyitásra készülnek. A telet az egész évben nyitva tartó nagy szállodák is szeretnék kihasználni.

Sternócky Balázs, a siófoki Hotel Azúr Szállodaipari Zrt. értékesítési és marketingigazgatója elmondta, bár náluk az év végi ünnepek idején is több vendég volt, mint tavaly, a befagyott Balaton, a közelgő Valentin-nap, illetve a farsang nagy lehetőségeket kínál, így már szervezik a jeges programokat, helyi vállalkozókkal közösen. A foglaltsági adatok is azt jelzik − tette hozzá Sternóczky −, hogy megfelelő időjárás esetén szép lehet a balatoni február.

Az már az elmúlt években is kiderült, hogy a kelet-balatoni térség vendéglátóinak is sokat hozhat a konyhára, ha megfelelő hóviszonyok vannak a Bakonyban. Több nagy szálloda, például a balatonalmádi Hotel Ramada évek óta együttműködik a Nordica Skíaréna Kft.-vel; Horváth Balázs, az eplényi pályákat üzemeltető társaság értékesítési és marketingmenedzsere szerint a téli szezon csak a különböző szolgáltatások összekapcsolásával lehet sikeres, a síelést, a korcsolyázást, a szánkózást és a wellnesst csomagban kell kínálni. Ha tartósan befagy a Balaton és sok hó lesz, akkor nemcsak a Nordicának lehet több vendége − a 130 naposra tervezett szezonban az egy évvel korábbinál 10 százalékkal több, 60 ezer síelővel számolnak −, hanem a térségbeli szállásadóknak, étterem-tulajdonosoknak is.

A balatoni vendéglősök szinte reszketnek pár jó téli hétvégéért, hiszen az elmúlt év vendégek helyett jobbára csak költségnövekedést hozott. Nem véletlen, hogy a hosszú évek óta sok korcsolyázót vonzó keszthelyi pálya közelébe tódulnak a vállalkozók. A nagyon gyenge főszezon után az év vége is rosszul sikerült a kedvezőtlen időjárás miatt − mondta el lapunknak Cseresznyés Imre helyi büfétulajdonos − sok vállalkozás felélte tartalékait, s már ott tart, hogy a főszezonban nem lesz miből kinyitni.