Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar versenyzők az olimpiai helyezéseik alapján komoly egyszeri pénzjutalmat kapnak: ennek összege 1,2-35 millió forint között mozog, attól függően, hogy egyéniben, párosban, legfeljebb 8 fős csapat tagjaként vagy 9-nél több tagot számláló együttesben nyer valaki.

Emellett a dobogósok pedig - a 35. születésnapjukat követően - havi életjáradékot is kapnak. Ennek összegét az előző évi országos havi bruttó átlagbér alapján állapítják meg (ez hozzávetőleg 250 ezer forint). A Magyar Olimpiai Bizottságtól kapott tájékoztatás szerint tavaly olimpiai járadékra 1,454 milliárd forintot fizettek ki, ebből 977 millió forintot tett ki a 488 érmes illetménye; a többi az edzőknek és az özvegyeknek jutott - írta a lap.

A Népszabadság azt is kiszámolta, hogy életfogytiglan mekkora a járadék jelenrétéke, azaz mennyit ér mai árakon. (Feltevések: az átlagkereset évi 4-5 százalékkal nő, az infláció és a hosszú távú állampapírhozam 3 százalék, a férfiak születéskor várható élettartama 72, a nőké pedig 79 év).

Mindezek alapján egy női olimpiai bajnok 120-192 millió forint közötti összeget kap jelenértéken az olimpiai járadék formájában, míg a férfi aranyérmesnek - a néhány évvel kisebb várható élettartam miatt - 102-155 millió forint jut.

A második helyezettek esetében az aranyérmes juttatásának 60 százalékára jár, míg a bronzérmesnek 40 százaléka. Így kalkulálva Imre Géza, aki egy hajszálra volt a párbajtőr egyéni olimpiai bajnoki címtől, elesett 40-60 millió forinttól, de így is 60-93 millió forinttal számolhat.

A járadék csak az olimpiai bajnokoknál halmozódhat: ha valaki kétszeres aranyérmes, annak akkor járadéka 20 százalékkal nő, minden további első helyezés további 20 százalékot jelent - a maximumot az öt arany jelenti. Ebből kiindulva a háromszoros aranyérmes Hosszú Katinka 360-576 millió forintnak megfelelő összeget kaphat élete során összesen.