A Hungarikum Bizottság döntése alapján két új elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye – jelentette be az agrárminiszter.

Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a Pozsinyi kifli, ami évszázadok óta meghatározó süteménye gasztronómiánknak, valamint a Höveji csipke

– írta Nagy István.

Mesterműveket tesznek hungarikumokká

Nagy István úgy fogalmazott, hogy a hungarikumok az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építőkövei, amelyek szavak nélkül mesélnek a magyarokról, a hagyományaikról, a leleményességükről.

A hungarikumok mesterművek. Az értékek védelme az identitás- és hagyományőrzést, a kultúra átörökítését is segíti, méghozzá nem az elkülönülés, hanem a nemzeti összetartozás igényével

– tette hozzá.

A kézzel készített fehér lyukhímzést az úgynevezett „pókolás” rendkívüli változatossága teszi a maga nemében egyedülállóvá.

A Magyar Értéktár is két új elemmel bővült, a lángos és a kubikos tevékenység került a jegyzékbe. 

Tovább drágul a balatoni lángos

Tavaly még megfizethető áron adták a lángost a Badacsony Bisztróban a többi balatoni étkezdéhez képest, idén viszont 900 forint alatt nem adnak lángost, mert még az olcsónak számító helyeken is 24-46 százalékos áremelkedés várható. Bővebben>>>

Eddig 85 hungarikumot tartalmazott a Hungarikumok Gyűjteménye, ami most a pozsonyi kiflivel és a höveji csipkével egészült ki.

turizmus és vendéglátás kategórián belül a következők kerültek fel a listára:

 

  • Karcagi birkapörkölt
  • Gundel örökség - Gundel Károly gasztronómiai és vendéglátóipari öröksége és a Gundel Étterem
  • Bajai halászlé
  • Tiszai halászlé
  • Magyar gulyásleves
  • Dobostorta