A Pick Szeged, a Herz, valamint a Debreceni és Csabai Hús Zrt. is mind a XIX. században kezdte meg működését. A rendszerváltást követő években, valamint a piacgazdaság kialakulásával viszont nem maradt érintetlen a hazai feldolgozóiparban az élelmiszeripar, továbbá a húsfeldolgozói ágazat sem – írja az OeconomusKSH adatai alapján.

A korábbi termelői szövetkezetek megszűntek, a privatizáció révén pedig egyre több nem állami szereplő vetette bele magát az addig központilag irányított szektorba.

Sok egységet bezártak, valamint megnőtt a külföldi érdekeltség is a hazai húsiparban.

Az 1990-es évektől elkezdett megváltozni a hazai vágóállat-termelés is, egyes fajták jelentősége lecsökkent, másoké nőtt.

Élre tört a baromfi

szarvasmarha egyre inkább visszaszorult a korábbi értékekhez képest, a baromfi pedig folyamatosan nagyobb értéket kezdett kitenni a teljes vágóállat-termelésen belül.

  • Ennek hátterében a hazai szarvasmarha állomány csökkenése állt: 2000 és 2011 között 805,3 ezerről 697,4 ezer főre csökkent a magyar állomány mérete.
  • Ezzel szemben a baromfi termelés erőteljes növekedésnek indult: 1990-2020 között 283 788 tonnával bővült a baromfifélék vágóállat-termelése.

Az élőállat felvásárlási árakban továbbra is a vágómarha kerül a legtöbbe, 2022-ben 657 forintot fizettek kilójáért.

Változtak a húsfogyasztási szokások

Sokat változott az egyes húsfajták fogyasztása is a lakosság körében.

1970-2000 között a leggyakrabban sertéshús került az asztalokra, viszont az ezredfordulótól inkább a baromfi mellett döntöttek a legtöbben.

A változásért főként a megváltozott fogyasztói átlagárak felelősek:

  • míg a sertés- és marhahús ára fokozatos emelkedést mutat,
  • addig a baromfi fogyasztói átlagára még mindig kedvezőbb a többi fajtához képest.

Emellett, az étkezési szokások megváltozása is befolyásoló hatású, egyre többen döntenek a vöröshúsok elhagyása mellett, térnek át inkább a fehérhúsú állatok fogyasztására.

Húsmentes bevásárlás – ezeket vegye, ha nem akar vagyonokat költeni

Azok, akik a böjt alatt tartják a húsvét előtt hagyományosnak számító húsmentes étrendet vagy azok, akik akár egészségügyi, akár etikai okokból állnak át növényi táplálkozásra, kissé tanácstalanul állhatnak a kihívás előtt: mit egyenek, és legfőképpen: miképpen vásároljanak be olcsón. Nekik ad útbaigazítást a Napi.hu-nak nyilatkozó étteremtulajdonos. Bővebben>>>

Magas a külföldi tőke-beáramlás a magyar élelmiszeriparba

A hazai FDI (külföldi közvetlentőke-befektetések) áramlása a feldolgozóiparon belül az élelmiszeriparban is jelentős értéket képvisel. A legtöbb külföldi befektető ugyan az autógyártás és járműösszeszerelés vagy elektronikai szektorban összpontosul, az elmúlt években azonban stabilan magas az élelmiszeriparba áramló FDI is.

2020-ban 2 089,5 millió euró értékben került külföldi tőke az ágazatba, amelyen belül a húsipar is képviselteti magát.

Kép: Oeconomus

Hogyan alakul a magyar húsipar jövője?

Az európai uniós csatlakozásunkat követően a hazai termelők egy feszes versenyhelyzetben találták magukat, sokan nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez.

Az átalakuló szektorban további nehézséget jelent a fogyasztók egyre árérzékenyebb magatartása, amely az elmúlt évek során tovább fokozódott. Ez azonban a hazai húsipar jövőjére is befolyással lehet, hiszen

a keresletcsökkenés következtében az ágazat fejlődése is megtorpanhat, stagnálhat.

Az elmúlt években a kormányzat is felismerte az élelmiszer- és ezen belül a húsipar előtt tornyosuló akadályokat, különböző programok révén igyekszik hatni a kérdés megoldására.

Annak érdekében, hogy a hazai hústermelés és húsipar továbbra is működő és versenyképes ágazat maradhasson, fontos a hazai keresletben a magyar termékek irányába történő fogyasztói orientáció, valamint a technológiai fejlesztés. A különböző készítmények és termékek minősége magas színvonalat képvisel az európai termékpiacon.