A BiztosDöntés.hu szakértője, Gergely Péter rámutatott, a koronavírus-járvány a digitalizációt segítette elő, tavaly pedig már az infláció határozta meg a magyar bankjegykibocsátást.

Míg 2020-ban és 2021-ben egyértelműen lassult a bankjegykibocsátás üteme, addig tavaly ismét többet működött a bankóprés – kommentálta a friss jegybanki adatokat.

Az elmúlt év végén a forgalomban lévő bankjegyek száma meghaladta a 668 millió darabot, értékük pedig átlépte a bűvös 8000 milliárdos határt. Mindez darabszámban, 7,1 százalékos bővülést jelent, miközben 2021-ben csak 6,2 százalékkal nőtt a forgalomban lévő készpénz darabszáma.

Öt év alatt a növekedés a bankjegyek darabszámában 28 százalékos volt. 2018 végéhez képest 146,1 millió darabbal több bankjegy van forgalomban.

bankjegyek értéke pedig 6 ezer milliárd alól küzdötte fel magát a tavaly év végi 8122 milliárd forintra, amely 37,3 százalékos bővülés.

A növekedés motorját a 20 ezer forintos bankjegyek térnyerése adja:

  • a kibocsátott forintbankók növekedésének kétharmadát ez a címlet adta, öt év alatt közel 93 millió darabbal, 46,4 százalékkal nőtt a forgalomban lévő húszezresek száma,
  • 6 év alatt, 2017-től a kibocsátott bankjegyek között 34,4 százalékról 43,8 százalékra nőtt a részaránya, értékben, pedig ma már az összes magyar címlet értékének 72,1 százalékát adja a bankjegy, míg 2017-ben ez az arány még kétharmad alatt, 64,4 százalék volt

– emlékeztet Gergely Péter.

A nagy testvér térnyerésének áldozata a 10 ezer forintos bankjegy: míg 2017-ben a forintbankjegyek értékének 30,6 százalékát képviselte ez a címlet, tavaly már 25 százalék alatti részarányt tudott kihasítani magának.

 

 

 

Itt a csilivili új magyar pénz, már zsebre is vághatja

Új 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki az MNB a 175 éves Magyar Honvédség tiszteletére május 23-án. Az érme a Magyar Honvédség logójának szimbolikus elemeit emeli ki, megörökítve a történelmi múlt és a katonatörténelem ma is érvényes értékeit és hagyományait. Bővebben >>>

Az infláció több címlet számára is megváltást jelentett

Két év csökkenés után tavaly tudott növekedni újra a forgalomban lévő két- és ötezres bankjegyek száma. Ugyanakkor a pénzromlásnak köszönhetően bizonyos, immár egyre inkább váltópénznek számító bankjegyek lassan kikerülnek a pénztárcánkból:

az öt évvel ezelőtti szinthez képest több, mint 10 százalékkal kevesebb 500 forintos van forgalomban, de csökkent a kétezres bankók száma is

– emlékeztetett Gergely Péter.

A váltópénz funkciót egyre inkább az ezerforintos címlet veszi át

Aligha véletlen, hogy a kék papírpénzből nőtt a 20 ezres után leginkább, 37,7 százalékkal a forgalomban lévő bankjegyek száma az elmúlt fél évtizedben.  A forgalomban lévő pénzérmék darabszáma sem tartott lépést a bankjegyekével: 5 év alatt alig negyedével nőtt a pénzverde termékeinek száma, értékben pedig nem érte el a 24 százalékot a növekedés. A forgalomban lévő összes érme értéke egyébiránt alig magasabb, mint a forgalomban lévő 86 millió ezerforintos értéke – jelezte a BiztosDöntés.hu szakértője.

 

Úgy tűnik, vidéki módi a készpénzes fizetés

A nők sokkal jobban szeretik a készpénzt, mint a férfiak, és minél kisebb egy település lélekszáma, annál jellemzőbb ott a készpénzhasználat. Ugyanakkor mégsem Budapest az okoseszközös, okostelefonos, okosórás fizetés fellegvára, és nem is a legidősebb korosztály ragaszkodik leginkább a készpénzhasználathoz. Bővebben >>>