Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az adatok szerint tavaly a GDP 1,1 százalékkal növekedett az előző évhez viszonyítva. A 2013 első három negyedéves adatok alapján ugyanakkor a mezőgazdaság 22 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, ez előrevetíti, hogy a 1,1 százalékos teljes évi nemzetgazdasági növekedésben is a mezőgazdaság döntő súllyal szerepel - hangsúlyozta Czerván György. Az államtitkár előadásában a következő uniós költségvetési időszak közvetlen támogatásai sorába belépő új elemekről adott tájékoztatást a fórumon. Elmondta: a közvetlen támogatásokon belüli alaptámogatásnál az egyszerűsített területalapú támogatási rendszert továbbviszik, egészen 2021-ig.

A 2015-ben megjelenő új elemek közt említette meg a környezetvédelmi szempontok érvényesítését, az úgynevezett "zöldítést" és a fiatal gazdák közvetlen támogatási lehetőségét, ezek kötelező elemek.

Tagállami döntés alapján lehet nyújtani viszont a termeléshez kötött támogatásokat, ezeket a magyar gazdák kedvelik - jelezte. Kifejtette: a jelenlegi közös agrárpolitikában a közvetlen támogatások mindössze 3,5 százaléka fizethető termeléshez kötötten, ami a gyakorlatban a különleges tej- és rizstámogatást jelenti. Jelentős változás lesz, hogy "az új rendszerben 2015-től a közvetlen támogatási borítékunk 13 százalékát tudjuk termeléshez kötötten fizetni majd, ennek a felosztására még nem tettünk javaslatot, a háttérszámolások még folynak" - közölte.

Az államtitkár kifejtette, támogatható lesz a rizs, a tej, a tejtermékek, a juh-, a kecskehús, marha-, borjúhús, a cukorrépa, valamint a zöldség, gyümölcs, tehát a munkaintenzív ágazatok. A 13 százalékon felül szintén termeléshez kötötten, további plusz 2 százalékot tudnak ezen a jogcímen kifizetni. Ez a fehérjenövényeket érinti majd, a körbe a bizottság legújabb állásfoglalása szerint már a szója is beletartozik.

Czerván György jelezte: az önkéntes elemek között megjelenik még a kisgazdaságok egyszerűsített átalánytámogatása.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a kamara a gazdaság kifehérítését támogató etikai kódex kidolgozásán munkálkodik. Ezzel a legális és etikus gazdasági szereplőket szeretnék pozícióba juttatni.

A kamarai kártyákkal az elnök tájékoztatása szerint a tagok már több szolgáltatást vehetnek igénybe. Emellett szerdán döntött az elnökség arról, hogy biztosítási alkusz céget alapítanak, amely arra ösztönzi a biztosítótársaságokat, hogy olyan biztosítási termékeket dolgozzanak ki, amelyek az agrárium számára eddig nem látott lehetőségeket hoznak.

Tájékoztatása szerint az ügyvezető elnökségi ülés megtárgyalta a növényvédelmi előrejelző rendszer felállítását is. Ez a '90-es évekig működött már az országban, de most újra megalkotják, így a kiválasztott növénycsoportokban időjárási és szakmai növényvédelmi előrejelzést tudnak adni a tagoknak, ezzel növelve a kamara szolgáltató szerepét - mutatott rá Győrffy Balázs.