A választmány elnöke a testület budapesti zárt ülése közben, az MSZP székháza előtt újságíróknak elmondta: annak, aki szerepet akar vállalni az MSZP vezetésében, akár helyi, akár országos szinten, programmal kell rendelkeznie arról, hogyan szervezné újjá a pártot, és miként kíván hozzájárulni ahhoz, hogy "az Orbán utáni világra" egy modern, versenyképes, győzelemesélyes pártot tudjanak létrehozni. Botka László közölte: a párt választmánya egyhangúlag hozta meg döntését a tisztújításról.

Az átmeneti időszakra az MSZP-t - az alapszabálynak megfelelően - az ovb vezeti. A választási bizottságot mint választmányi elnök ő vezeti július 19-éig. Aválasztmány megerősítette a bizottság kilenc tagját is - mondta Botka. A választmány elfogadta a kongresszus szervezésének szabályait is, így június 1-30. között a helyi és a megyei szervezetek újulnak meg, és megválasztják az új kongresszusi küldötteket. Másfél hét múlva indulhat az országos tisztségre pályázók helyi kampánya, nekik az alapszabálynak megfelelően össze kell gyűjteniük a tagok tíz százalékának írásbeli ajánlását. Azt remélik a következő másfél hónaptól, hogy dinamizálja nemcsak a szocialista pártot, hanem az egész baloldali közösséget, és most már nem arról beszélnek, mi az oka a vereségnek, hanem megkezdődik az MSZP újjáépítése.

Kérdésre válaszolva Botka azt mondta: Mesterházy Attila lemondott pártelnök az ülésen megköszönte az elmúlt években kapott támogatást, és jelezte, hogy az MSZP sikeréért akar dolgozni, valamint sok sikert kívánt a következő pártvezetőségnek. Mesterházy biztosította a pártot, hogy a mindenkori vezetők számíthatnak a munkájára. A választmány vastapssal köszönte meg a munkáját.

Többszöri kérdésre sem válaszolt ugyanakkor arra, vállalná-e az elnökjelöltséget, közölte, hogy további kérdésekre később válaszol majd.
A szombati választmányi ülésen az is kiderült, hogy csak a július 19-i tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának, addig általános frakcióvezető-helyettesként Tóbiás József irányítja a képviselők munkáját. Tóbiás szombaton újságíróknak az mondta: megegyezés van arról, hogy a frakcióvezető személyéről az országos elnökség dönt a megalakulását követően. A választmány július 19-re írta ki a tisztújító kongresszust, ahol az elnök mellett megválasztják az országos elnökség tagjait is.

Az általános frakcióvezető-helyettes teljes jogkörrel irányítja a parlamenti képviselőcsoport munkáját. Tóbiás szerint több fontos dolog dőlt el a választmányi ülésen: az egyik, hogy az MSZP nem halott, a másik, hogy ha aludt is, felébredt. Véleménye szerint felelős vita volt, nem pozíciókról beszélt a választmány, hanem feladatokról. A választmány amellett tett hitet, hogy egy stabil, önbizalommal rendelkező, de a szuverenitását megőrizni képes párt épüljön fel, ehhez szereplők kellenek. A szereplőknek - miután elindult a jelölési folyamat - a következő napokban lehetőségük van arra, hogy feladatra vállalásokat tegyenek és megmérettessék magukat - fogalmazott, majd úgy folytatta: "így fogja tenni Botka László, így fogja tenni Tóbiás József és így fogja tenni bármely más vezetői tisztségre jelölt személy". Ez nehéz időszak az MSZP-nek, de csapatban megmenthető és 2018-ra a jelenlegi rendszer alternatívájaként erős társadalmi beágyazottsággal rendelkező párt lesz.

Mesterházy Attila pártelnök csütörtökön jelentette be lemondását magára vállalva ezzel az országgyűlési és az európai parlamenti választás kudarcát.
Pénteken az is kiderült, hogy július 19-én választhatják meg a párt új elnökét, ugyanis várhatóan akkor hívják össze a tisztújító kongresszust. Az MSZP országos elnöksége múlt vasárnap este, az EP-választás eredményének ismeretében még csak felajánlotta lemondását a párt választmányának. Azt már a parlamenti választás után tartott, április 12-ei választmányi ülés után bejelentették, hogy május 31-én is ülést tart a testület, amelyen elemzik a választási kudarc okait.