Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Vannak biztató jelek az idei balatoni elő- és főszezon kapcsán, ugyanakkor szinte mindegyik, a Napi Gazdaság által megkérdezett szakember egyetért abban, hogy a temérdek bizonytalansági tényező és ellentmondás miatt többesélyes az idei nyár.

Amennyiben a forint továbbra is erős marad, csökkenhet a hazai és a külföldi vendégek száma, a magas benzinárak azonban ezzel éppen ellentétes hatást gyakorolhatnak, emellett idén döntő kérdés lehet az időjárás.

A tó környéki, még működő vendéglősök, panzió- és büfétulajdonosok szerint a tavalyinál már csak azért is jobb év jöhet, mivel a konkurencia drasztikusan csökkent. Az ágazat szereplői sokat várnak a Széchenyi üdülési kártyától, más kérdés, hogy a leépítések miatt hányan rendelkeznek majd ilyennel.

Előtérben a rendezvények, jönnek az oroszok

Az előzetes foglaltsági adatok szerint a vendégek 2011-ben várhatóan még rövidebb időre érkeznek a Balatonhoz, egy-egy jelentős rendezvényre, fesztiválra, sporteseményre koncentrálnak majd. Zamárdiban és környékén, a Balaton Sound fesztivál idejére már most is alig lehet szállást szerezni.

A Napi Gazdaság által megkérdezett négycsillagos hotelek többségében arról számoltak be, hogy a húsvéti ünnepek idejére a legjobb szobák és lakosztályok jelentős részét orosz vendégek foglalták le. Sternóczky Balázs, a siófoki Hotel Azúr értékesítési és marketingigazgatója elmondta, a húsvéti telt ház után a foglalási adatok arra utalnak, hogy az egész előszezon jobban alakul majd az egy évvel korábbinál.

Az óvatos optimizmussal várt főszezonnal kapcsolatban egyelőre az látszik, hogy a belföldi vendégek száma a tavalyihoz képest tovább emelkedhet, a külföldi foglalások száma azonban jelenleg alacsonyabb a 2010. azonos időszakinál. Az erősödő forint ellenére biztatóak a foglaltsági adatok, a nyári főszezon jelenlegi számai mintegy 10-15 százalékkal jobbak az egy évvel korábbinál − fogalmazott Kázmér Miklós, a német Euro Travel GmbH magyarországi képviselője.

Az olcsó tömegturizmusnak is örülnének

Sokat hozhat a Balatonnak idén az is, hogy a konkurenciát jelentő országok egy részében pillanatnyilag nem megnyugtatók a körülmények. Az idén 30-35 százalékos forgalomnövekedéssel számol az egyik legnagyobb balatoni charterflottát működtető, tavaly vitorlát bontott EastCraft Kft. − tájékoztatta lapunkat Helmeczi Rozália ügyvezető igazgató. Az előzetes foglaltsági adatok szerint külföldön − elsősorban Ausztriában, Németországban és Olaszországban − egyre népszerűbb az olcsó balatoni vitorlázás. Az EastCraft több mint 100 milliós fejlesztési program keretében bővíti flottáját.

A kilátásokat illetően nem ilyen optimista Hidvégi József, Fonyód polgármestere, aki szerint a dél-balatoni térség vendéglátósai számára vízválasztó lehet az idei év. A polgármester szerint a jelenlegi helyzetben azt sem bánnák, ha egy darabig az olcsó tömegturizmusról lennének híresek.