A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntésének értelmében a Megyeri úti Újpest-stadionban rendezik meg az Eb-selejtezők hazai nyitányaként a Magyarország-San Marino válogatott mérkőzést - tudta meg lapunk Berzi Sándortól, a szövetség főtitkárától. Az UEFA előírásainak - melyek közül talán a legszigorúbb, hogy nemzetközi repülőtér 100 kilométeres körzetében kell lejátszani a meccseket - ma Magyarországon csak három létesítmény, az újpestin kívül a Puskás Ferenc stadion és az Üllői úti FTC-pálya felel meg. A Megyeri úti létesítmény mellett a közönség és a csapatok minél jobb kiszolgálása döntött, hiszen fedettek a lelátók és most újították fel az öltözőket. Az Eb-selejtezők hazai találkozóin a jegyek ára átlagosan 2500 forint lesz, de ez nagyban függ az ellenfél közönségvonzó erejétől is. A hazai és az idegenben játszandó mérkőzések költségének nagyságrendje Berzi szerint megegyezik. A négy budapesti meccsel kapcsolatban számolni kell a külföldön játszó magyar válogatott focisták hazautaztatásának 3-4 millió forintos költségével, a felkészülést segítő 3 napos edzőtábor 5 millió forintjával, valamint a játékvezetőknek, a rendőrségnek és a biztonsági szolgálatnak kifizetendő összesen 4-5 millió forinttal. Ha idegenben játszik a csapat, akkor a főtitkár számításai alapján a fejenként 200 dollár körüli napi apanázs s az utazás szintén egy főre jutó 100-150 ezer forintos költsége érdemel említést. Az MLSZ kiadásait növeli a sikeres mérkőzések utáni jutalmazás. A játékosok prémiumait az előző világbajnoki selejtezőciklus pénzeihez képest csak az infláció mértékével emelik, de ha a pótselejtezőre jogosító második helyet megszerzi a válogatott, prémiumkiegészítés vár a csapattagokra, az Eb-re való kijutás esetén pedig duplázásra számíthatnak. A tévéközvetítés ügyében még nem született döntés, de az MLSZ-nél a csomagban való értékesítés mellett kardoskodnak. A négy hazai, valamint két idegenben játszandó mérkőzés közvetítésének jogával az UFA-utód Sport5 Kft. rendelkezik, így ők tárgyalnak jelenleg is a szóba jöhető tévécsatornákkal.