Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Technikai értelemben 2010 első negyedévében Magyarországon is véget ért a recesszió - állapítja meg az elemzés.


Az Európai Bizottság májusban az őszi 0,7 százalékról 1 százalékra emelte az EU 2010. évi gazdasági növekedésére vonatkozó prognózisát, miközben Magyarországra a korábbi, 0,5 százalékra várt idei visszaesést stagnálásra javította. Az időközben megjelent KSH-adatok szerint azonban már a tavalyi utolsó negyedévben növekedést mértek az előző negyedévhez képest, s ezt az I. negyedévben további 0,9 százalékos (az EU-n belül az egyik legmagasabb) bővülés követte.


Májusban a görög válság és annak bizonytalan kezelése erőteljes bizalmatlanságot okozott az euró és az EU iránt, ami az euró gyengüléséhez vezetett. Számos tagállamban napirendre került a költségvetési egyenleg évközi javítása, ami ezekben az országokban a belföldi kereslet csökkenését okozza. Ez visszafogja az EU-n belüli áruforgalom lehetőségét is. Ugyanakkor az euró gyengülése segíti az integráción kívüli országokba irányuló kivitelt, ami kedvező például a német és ezen keresztül a magyar export számára - áll a felmérésben.


A GKI megjegyzi, hogy a kormányprogram csak kevés konkrétumot tartalmaz. A görög válság nyilvánvalóan tovább szűkíti az új kormány mozgásterét, hiszen Európában szinte mindenhol a szigorítás van napirenden. Úgy tűnik, hogy ebben a helyzetben az államháztartási hiány - amely ugyan elvileg, szándék esetén a parlament által elfogadott 3,8 százalék közelében is lehetne - még konszolidációs és reformokat segítő kiadásokkal se érheti el a GDP 5 százalékát.


A kormányváltással, a szervezeti és személyi változtatásokkal összefüggésben az állami döntéshozatal átmenetileg minden bizonnyal nagyon lelassul, az EU-forrásokból megvalósuló fejlesztések azonban a már korábban meghozott döntések alapján is kissé gyorsulhatnak. A munkanélküliség már elérte csúcspontját, a következő hónapokban szezonális okokból - a bővülő mezőgazdasági, építőipari és turisztikai lehetőségek hatására - javulás várható.


A magyar infláció áprilisban 5,7 százalék volt, a legmagasabb az EU-ban. A változatlan adótartalmú árindex azonban csak 1,5 százalékot tett ki. 2010 első felében még 5 százalék felett lesz az áremelkedés, de az év végére 3-3,5 százalék körülire, 2011 végére pedig az MNB által kívánt 3 százalék alá csökkenhet a GKI szerint.


A görög válság hatására a forint a következő hónapokban a korábban gondoltnál tartósan gyengébb, de a jelenleginél - a nemzetközi pénzvilággal együttműködő gazdaságpolitika esetén - erősebb lesz, éves átlagban 270 forint körüli árfolyam valószínű.


A folyó fizetési és tőkemérleg egyenlegének javulása folytatódik, a 2008. évi 6,5 milliárd euró deficitet tavaly 1,4 milliárd euró aktívum követte, amely idén tovább növekedhet. A külkereskedelmi aktívum ugyan a kissé javuló belföldi kereslet miatt némileg csökken, s a valamelyest növekvő profitok nagyobb jövedelemkivonást is valószínűsítenek, de az EU-támogatások növekedhetnek - véli a GKI.