Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult az ég, de késő délután az Alpokalján vékonyodhat a felhőzet, a csapadékzóna egyre inkább a középső és keleti tájak felé vonul. Éjszaka a Dunántúlon csökken a felhőzet, főként az Alpokalján többfelé köd, illetve rétegfelhőzet képződik, keleten borult marad az ég, és az éjszaka második felében már csak a Tiszántúlon és az Északi-középhegység térségében várható eső, a magasabb helyeken havas eső.

Kedden eleinte csak a déli megyékben, majd fokozatosan másutt is vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de elsősorban északkeleten és a nyugati határnál leszek tartósabban borult tájak is. Délelőtt és kora délután északkeleten még elszórtan lehet eső, a hegyekben havas eső, majd belehaladva a délutánba a nyugati határvidéken alakulhat ki néhol csapadék. A több helyen erős délkeleti szél éjszakára átmenetileg mérséklődik, majd holnap ismét megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 5 és 10 fok között alakul, de a tartósabban borult tájakon hidegebb is lehet - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat a Met.hu-n.

Szerdán délnyugat felől egyre többfelé beborul az ég, de északkeleten még számítani lehet hosszabb-rövidebb napsütésre is, ott napközben feloszlanak a ködfoltok. Északkeleten estig számottevő csapadék még nem valószínű, másutt sokfelé várható eső, zápor. Alpokalján, Bakonyban, estétől északi határnál néhol havas eső, hó is hullhat. A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, főleg a Dunántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul, nyugaton lesz a hidegebb, délkeleten a melegebb idő.

Ha hó nincs is, síelni már lehet Magyarországon: Eplényben megnyitották a pályákat, ahol gondoskodnak arról, hogy legyen min csúszni.