Szombat éjszaka a legtöbb helyen ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és néhol zápor, zivatar újfent kialakulhat. A csapadékgócokat felhőszakadás kísérheti. Az északkeleti országrészben párássá válik a levegő, foltokban köd is képződik. Szélerősödés csak zivatar körül lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19 fok között alakul, az északi völgyekben azonban hidegebb lesz – írja előrejelzésében az OMSZ.

A Balatonnál késő estig a gyenge-mérsékelt (5-20 kilométer/órás), változó irányú szél északnyugat felől néhol kissé még megélénkülhet (akár 25 kilométer/órás is lehet). Eleinte gyengén fátyol-, illetve gomolyfelhős lesz az ég, majd az este folyamán északnyugat felől erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet és reggelig több hullámban zápor, zivatar érheti el a tavakat. Intenzívebb cellákat néhol felhőszakadás is kísérhet. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet a Velencei-tónál 18, a Balatonnál 19, 20 fok körül alakul.

A Balaton Siófoknál 22, a Velencei-tó Agárdnál 25,5 fokos volt szombaton, de vasárnap is hasonló vízhőmérsékletre van kilátás.

A változékony időjárás ellenére sem lesz gondja az érzékenyebbeknek, fronthatás nem terheli szervezetünket a hétvégén.

Vasárnap reggel viszont megszűnik a párásság, délelőtt a felhőzet is szakadozik, gomolyosodik, ezt követően sok napsütés várható. Záporok, zivatarok napközben néhol előfordulhatnak, majd este nyugat felől kiterjedt felhő- és csapadékrendszer érkezik. Az északias légmozgást főleg a Dunától keletre kísérhetik élénk lökések, de a Zemplén térségében egy-egy erős széllökés is előfordulhat. 

Napközben több helyen is 30 fok közelében lesz a levegő hőmérséklete: Békéscsaba, Gyula és Szeged-Makó térségében lesz a legmelegebb. A Balatonnál a borultabb időjárás miatt 28 fok lesz az északi, 27 a déli parton. A leghidegebb Záhony és Kisvárda térségében lehet, itt „csak” 26 fokra számítanak.

Pünkösdhétfőn megint esősebb van kilátás. Az ország keleti, északkeleti felén többnyire napos, csapadékmentes idő várható, másutt több felhő ígérkezik, amelyből főként a Dunántúlon több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Az északkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében megerősödik. Hajnalban 13, 18 fok valószínű, de az északi völgyekben hidegebb is lehet. A csúcsérték az ország északnyugati részén 23, 25, délkeleti tájain 30, 31 fok közelében várható.

Ne feledje, hétfő munkaszüneti nap lesz. Itt találhat egy listát arról, hogy milyen boltok lesznek nyitva!