Szerda éjszaka második felében a keleti tájakon is kiderül az ég és megszűnik a csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Tiszántúlon kísérhetik élénk, helyenként erős széllökések, de a Zemplén térségében akár viharos szél is lehet. A hőmérséklet hajnalban 7 és 14 fok között alakul  - írja előrejelzésében az OMSZ.

Jelenleg a Balaton Siófoknál 23,5, a Velencei-tó Agárdnál 22 fokos.  A Tisza-tónál az élő Tisza vizének hőmérséklete 26 Celsius fok.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk, csapadék nem valószínű. Keleten az északi, a Kisalföldön a déli szél megélénkül, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 27 fok között valószínű.

Pénteken felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, és szórványosan - főként a Dunántúl északi felén és Budapest tágabb környezetében - fordulhat elő zápor, zivatar. A nyugatira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, csapadék nem valószínű. A délnyugati szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül, másutt azonban gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

Vasárnap többnyire napos idő várható kevés fátyolfelhővel, csapadékra nincs kilátás. Helyenként megerősödhet a déli szél , a Fertő környékén meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul

Orvosmeteorológia:

Szerdán hidegfront jellegű hatás várható. Nőhet a szervezet görcskészsége, epilepsziás rohamok léphetnek fel, szívkoszorúér fájdalmak jelentkezhetnek. Gyakoribb lehet a trombózis a fokozott véralvadási hajlam miatt. Csütörtökön fronthatás már nem terheli szervezetünk.