Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Budapesten, továbbá Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében van érvényben másodfokú, míg Baranya, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés a hőség veszélye miatt – írja az MTI.

Pénteken a napi középhőmérséklet az ország nagyobb részén 25, a középső megyékben és a Dél-Alföldön 27 Celsius-fok körül alakul. Az előrejelzés szerint a maximumok 32 és 36 fok között lesznek. Késő estére 22 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

A Met.hu-n megjelent időjárás-előrejelzés szerint pénteken délelőtt gomolyfelhő-képződés várható fátyolfelhőkkel, emellett többórás napsütésre lehet számítani, majd késő délután északnyugat felől erősebben is megnövekszik a felhőzet. Délutánig legfeljebb elvétve alakulhat ki egy-egy futó zápor, majd délutántól helyenként lehet záporokra, zivatarokra számítani, nagyobb eséllyel a délkeleti és az északi megyékben.

A keleti szél az ország nagy részén megélénkül, míg a nyugati megyékben a déli szelet kísérhetik élénk lökések. Zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között valószínű. Késő estére 22 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

Zivatarveszély miatt péntekre Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Vas megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.

A hétvégi időjárás változást hoz

Szombaton viszont már jelentősebben változik az időjárás: markáns hidegfront érkezik, amelynek nyomán nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és sokfelé várható eső, zápor, zivatar az OMSZ szerint.

Délelőtt még a keleti megyékben süthet ki több órára a nap, illetve a felhőzetcsökkenést követően Nyugat-Magyarországon lehet némi napsütés. Aztán ahogy megérkezik a front, a délkeleti, keleti szél mindenhol északnyugatira fordul, és élénk, erős lökések kísérik. Zivatarokban viharos széllökések is előfordulhatnak. A maximum többnyire 26 és 34 fok között valószínű, de Nyugat-Magyarországon néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

A Forma-1-es magyar nagydíjon változó lesz az időjárás, így várhatóan esős időmérőedzés mellett tartják meg. Az F2 és F3 betétfutamai lehetnek a leginkább kitéve a záporoknak.

Vasárnap még az előző napi hidegfront felhőzete és csapadéka lesz hatással a keleti területek időjárására, ezért ott zárt lesz a felhőzet, és többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. Másutt többórás napsütés lesz, de gomolyfelhők képződnek, amelyek az erőteljes magassági áramlásnak köszönhetően gyorsan szaladnak majd, és időszakosan össze is állhatnak.

Sokfelé megerősödik, a középső országrészben és a Dunántúlon viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a csúcsérték 22 és 28 fok között alakul.