Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Északira-északnyugatira fordul a szél, melyet a Dunántúlon erős, északnyugaton viharos lökések is kísérhetnek. A csúcshőmérséklet 19 és 28 fok között alakul, északnyugaton mérhetjük majd az alacsonyabb értékeket.

A portál gyenge hidegfronti hatásról is ír.

Előrejelzésük szerint vasárnap a változóan felhős, szeles időben a Dunától keletre alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok. Egy-egy erősebb zivatar is előfordulhat, melyhez felhőszakadás is társulhat. Az erős északias szelet nyugaton viharos lökések is kísérhetik. Napközben 20 és 26 fok közötti értékeket mérhetünk.

Hétfőn a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szórványosan előfordulhatnak záporok, zivatarok. Többfelé megélénkül, keleten megerősödik az északias szél. Délután 21-26 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Kedden is készülhetünk záporok, zivatarok kialakulására, szerdán hajnalban azonban erős északnyugati széllel egy újabb hidegfront érkezhet, melynek hatására a hét második felében valamivel hűvösebb, csapadékos időre van kilátás.