Kedden hajnalban az ország nagyobb részén derült időre számíthatunk. A Tisza vonalában ugyanakkor felhősebb körzetek is előfordulhatnak, ott egy-egy futó hózápor is kialakulhat. Az élénk, helyenként erős északnyugati szél tovább mérséklődik, reggel már csak kevés helyen lehet élénk a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, -7 fok között alakul, de a szélvédett északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Kedden napközben az ország nagy részén napos idő várható, a Tiszántúlon és északkeleten lehetnek közepesen vagy erősen felhős területek. Délutántól északnyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet. Északkeleten egy-egy futó hózápor nem kizárt, másutt csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon még élénk lesz, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között valószínű.

Szerdán éjszaka a felettünk lévő közép- és magasszintű felhősáv kelet felé haladva szakadozik, oszladozik, míg a Dunántúlon alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet. Napközben országszerte csökken a felhőzet, így általában gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás, sok napsütéssel. Estétől nyugat felől felhősödés kezdődik. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hajnali órákra általában -8, -2 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugos tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet. Kora délután -2, +3 fokot mérhetnek.