Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ország legnagyobb részén fátyol-, illetve gomolyfelhők zavarhatják, szűrhetik a napsütést, estétől vastagodhat a felhőzet. Éjszaka előbb az ország északi, északkeleti megyéiben, hajnalban már az Alföldön is előfordulhat gyenge eső. Kedd délelőttig az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon borult körzetek is lehetnek, de másutt is sok lesz a felhő. Később szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni fog a felhőzet. Rövid időre a legtöbb helyen kisüt a nap, sőt a Dunántúlon már több órás napsütés várható. Főleg a nap első felében a felhősebb keleti tájakon még lehet gyenge eső, majd napközben a gomolyfelhőkből kisebb zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak kedden a Dunántúlon élénkülhet meg az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten néhol ettől hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10 és 22 fok között alakul, a felhősebb északkeleti, keleti tájakon lesz a hűvösebb, míg a naposabb dunántúli területeken a melegebb idő.

Szerdán vékonyodik, gomolyosodik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap, majd estefelé főleg fátyolfelhők érkezhetnek észak felől. Néhol előfordulhat gyenge eső, zápor, de számottevő csapadék nem valószínű. Hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalra 3 és 8 fok közé süllyed. A délutáni órákra 16 és 22 fok közé melegszik fel a levegő, az északkeleti megyékben lesz a hűvösebb, nyugaton a melegebb idő.

Csütörtökön fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütés mindenhol valószínű. Elsősorban a keleti, északkeleti megyékben helyenként előfordulhat eső, zápor, majd késő estétől az északi vidékeken is. Egy-egy zivatar is kialakulhat. Hajnalban foltokban pára, köd képződhet. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül. A hajnali órákban 3, 9, délután 18, 24 fok valószínű, nyugaton mérhetik a magasabb értékeket.

Pénteken felhőátvonulások várhatók, általában sok felhővel, de több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, főleg az ország középső részén. Több helyen eleredhet az eső, záporeső, néhol zivatar is kialakulhat. Nagyobb mennyiségű csapadékra az északkeleti, keleti, majd a délnyugati megyékben van esély. A délnyugati szél északnyugatira, északira fordul, és sokfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet 6 és 11 fok között várható. A csúcsérték 13 és 23 fok között alakul, a délnyugati megyékben lesz a melegebb, északkeleten a hűvösebb idő - írják a meteorológusok.