Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szombaton gyengébben és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, a délutáni óráktól a Dunántúl nyugati felén várható tartósan zárt felhőzet, míg keleten több órára is kisüthet a nap. Összességében több helyen valószínű csapadék; északnyugaton eső, zápor, másutt zápor, zivatar. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időnként megerősödik, zivatarban viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet többnyire 26 és 33, a Dunántúl északi felén 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 14 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Szombat estig főképpen a déli és keleti országrészben valószínű szórványos zivatarok kialakulása. Egy-egy heves zivatarra is számítani lehet, melyben felhőszakadás, 80 km/h-t meghaladó szélroham és nagy méretű jég előfordulhat. A késő esti órákban délnyugat felől egy kiterjedt zivatarrendszer valószínű, mely az éjszaka folyamán északkelet felé helyeződik át - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Nyomában több helyen - főképpen a Dél-Dunántúlon, Duna Tisza közén - intenzív csapadékra (10-40 mm), viharos szélrohamokra (50-90 km/h), néhol nagy méretű jégre lehet számítani.

Vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, de eleinte keleten, délután nyugaton hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megerősödik, Észak-Dunántúlon és zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 16, 20, másutt 22, 30 fok között alakul.

Vasárnap napközben kiemelten a Tiszántúlon, északkeleten várható még intenzívebb, helyenként heves zivatartevékenység. Késő este keleten is fokozatosan megszűnhet a villámtevékenység. A Dunántúlon a legerősebb széllökések elérik a 60-65, főképp a Dunántúli-középhegység és a Balaton térségében a 70-75 km/h-t. A Zemplén, Bodrogköz térségében az esti órákban szintén viharossá fokozódhat a szél.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.