Hétfőre virradó éjszaka erőteljes a gomolyfelhő-képződés inkább az ország északi és keleti területein valószínű, másutt kevesebb lesz a felhő. Hozzávetőlegesen a Győr-Szeged vonal szélesebb sávjában van nagyobb esély záporok, zivatarok kialakulására, amelyek később északkelet felé haladnak. A déli, délkeleti szél csak néhol élénkül meg, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 16 és 23 fok között alakul.

Hétfőn a sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amely délutántól előbb az Észak-Dunántúlon lesz erőteljes, később keletebbre is növekedhet a felhőzet. Késő délutánig nem valószínű csapadék, ezt követően legnagyobb eséllyel az Észak-Dunántúlon alakulnak ki záporok, zivatarok, amelyek a főváros, és az Északi-középhegység irányába haladhatnak. A déli, délkeleti szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 37 fok között várható.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre lehet számítani. Helyenként előfordul záporeső, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 37 fok között várható.

Országos Meteorológiai Szolgálat

Szerdán sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhőkkel. Elvétve előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel az északi megyékben. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 15 és 23, a maximum 31 és 38 fok között alakul.

Csütörtökön túlnyomóan derült vagy gyengén gomolyfelhős, napos, száraz időre van kilátás. Legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. A déli, délnyugati szél néhol időnként kissé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 23, a csúcshőmérséklet 32, 38 fok között valószínű.