Az esti órákban észak felől elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet, éjjel országszerte beborul az ég. Pénteken a nap nagy részében erősen felhős vagy borult idő valószínű. A hajnali óráktól elsősorban északkeleten fordulhat elő kisebb csapadék. Napközben a jellemzően északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, helyenként erős lökések is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 4 és 13 fok között várható, északkeleten mérhetjük a hidegebbet.

Szombat éjjel főleg a délnyugati megyékben és az ország északkeleti, keleti felén-harmadán várható sokfelé köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként tartósan megmaradhat. Másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös részeken szitálás előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet -3 és +7, a maximum-hőmérséklet általában 9 és 14 fok között várható, de a tartósabban felhős északkeleti részeken néhány fokkal hidegebb is lehet.

Vasárnap éjjel terjeszkedik, sűrűsödik, napközben zsugorodik, ritkul a köd, illetve a rétegfelhőzet. Fátyolfelhők is érkeznek, emellett hazánk nagyobb részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös részeken szitálás előfordulhat. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. Hajnalban -3, +6, a kora délutáni órákban 7, 13 fok valószínű.

Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Hajnalban még lehetnek ködös területek. Néhol megélénkülhet az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű - írják a meteorológusok.