Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Estére a gomolyfelhők fokozatosan feloszlanak, a legtöbb helyen kiderül az ég. Hajnaltól délnyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet, így az ország délnyugati részén csütörtökön napközben szűrt napsütés valószínű, míg északkeleten napközben ismét gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Csapadék nem lesz.

Csütörtökön napközben a délies irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul, azonban az Északi-középhegység völgyeiben ettől pár fokkal hidegebb, míg vízpartoknál, nagyobb városokban, magasabban fekvő helyeken ettől pár fokkal magasabb értékek is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15 és 19 fok között alakul.

Pénteken egy érkező mediterrán ciklon hatására délnyugat felől fokozatosan vastagszik a felhőzet. Reggel ÉK-n még lehet kevés szűrt napsütés, de a nap nagy részében túlnyomóan borult lesz az ég. Több hullámban várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Az északkeleti, keleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire 2 és 10 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugos részeken gyenge fagy is lehet. A maximum 14 és 20 fok között valószínű.

Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, és hajnalban több helyen, napközben már csak elszórtan - nagyobb eséllyel keleten - fordulhat elő eső, zápor. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Zemplén térségében, az Észak-Alföldön néhol meg is erősödik. A hajnali 4, 11 fokról délutánra 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap nyugat felől hidegfront érkezik, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé számíthatunk esőre, záporra, elszórtan zivatarra is. A déli, délkeleti szél a front mögött délnyugatira fordul, sokfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul, délután általában 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő, de északkeleten csak 14, 17 fok valószínű - írják a meteorológusok.