Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfőre virradó éjszaka a Dunántúlon és a Dél-Alföldön gyengén vagy közepesen felhős, másutt túlnyomóan derült lesz az ég. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél mérséklődik, és északkeletire fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 15 fok között alakul, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos részeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

Hétfőn nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, emellett a déli óráktól gomolyfelhők is növekednek, de összességében több órára kisüt a nap. A nap második felében a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, akkor a délnyugati területekre besodródhat egy-egy zápor, zivatar. Az északkeleti, keleti szél egyre nagyobb területen délire, délkeletire fordul, és időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

Kedd éjjel már másutt is megvastagszik, majd napközben nyugat felől vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet, több órára kisüt a nap. Délután a Dunántúlon ugyanakkor erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Éjszaka nyugat felől csapadékzóna érkezik, amely napközben átvonul hazánk felett, nyomában több helyen alakulhat ki eső, zápor, néhol zivatar is. Délután a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti szél megélénkül, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. Hajnalban általában 10 és 17 fok között alakul a hőmérséklet, de az eleinte derült, szélvédett északkeleti részeken 10 fok alatt is maradhat a hőmérséklet. Délután általában 22 és 29 fok közé melegszik fel a levegő, de keleten, pár fokkal hidegebb, míg délen melegebb is lehet.

Szerdán a sok napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyből az érkező hidegfront előterében, valamint a front mentén is várhatók záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is lehetnek. A déli, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, olykor erős, zivatarban viharos lökések kísérik. Hajnalban 10, 17, a délutáni órákban 26, 33 fok között alakul a hőmérséklet, de az északnyugati határnál ennél hidegebb, míg a déli határnál melegebb is lehet.

Csütörtökön felhőátvonulások várhatók összességében többórás napsütéssel. Éjjel még elszórtan előfordulhat zápor, zivatar, majd napközben csökken a csapadékhajlam. Sokfelé megerősödik, az északi megyékben néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 12 és 18, a csúcsérték 23 és 28 fok között várható - írják a meteorológusok.