Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csütörtökre virradó éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult, párás, ködös időre számíthatunk. Helyenként szitálás, esetleg ónos szitálás, illetve kisebb eső előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz, de a Dunántúlon és a középső országrészben északnyugatira fordul a szél, és megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +6 fok között alakul, a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet.

Csütörtökön kezdetben erősen felhős, borult, néhol ködös időre számíthatunk, a délelőtt folyamán viszont már szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A vastagabb felhők a délutáni órákra keletre összpontosulnak. Jelentéktelen eső néhol előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 12 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.

Pénteken az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet. Az ország északkeleti harmadában helyenként nagyon gyenge eső előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között valószínű, az északkeleti megyékben lehet a hidegebb, míg a nyugati országrészben az enyhébb idő.

Szombaton főleg az északkeleti és a délnyugati országrészben párássá válik a levegő, köd, illetve rétegfelhőzet is képződik, ezek azonban napközben oszladoznak, zsugorodnak, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet -2 és +7, míg a maximum-hőmérséklet 8 és 13 fok között várható, de a tartósabban felhős északkeleti részeken néhány fokkal hidegebb is lehet.

Vasárnap a nagy területen képződő köd, illetve a rétegfelhőzet napközben ritkul, zsugorodik, az ország nagy részén párás időre, emellett azért lesznek naposabb területek is, de északkeleten egész nap beragadhat az inverziós felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös részeken szitálás előfordulhat. Megélénkül a délire forduló légmozgás. Hajnalban -4 és +6, a kora délutáni órákban 7 és 13 fok valószínű.