Szerdára virradó éjszaka többnyire erősen felhős lesz az ég, de a déli országrészben időszakosan kevesebb lehet a felhő. Eső, zápor inkább az ország északkeleti harmadban fordulhat elő, egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt. Az északnyugati szél időnként megélénkül, néhol erős széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.

Szerdán a nap első felében többnyire erősen felhős lesz az ég, délután először a Dunántúlon, estefelé már a keleti megyékben is határozottan csökken a felhőzet. Főként az ország északkeleti harmadában, illetve a Tiszántúl déli felén számíthatunk nagyobb eséllyel esőre, záporra, az Alföld északi részén egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős, a Dunántúli-középhegység tágabb környezetében viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható. Egy-egy futó zápor előfordulhat. Hajnalra helyenként erősen párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet. Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A hajnali 6, 13 fokról 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken jobbára napos idő várható gomolyfelhőkkel. Általában nem valószínű csapadék, de az északkeleti határnál nem kizárt egy-egy futó zápor. Hajnalra helyenként erősen párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű - írják a meteorológusok.