Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vasárnap reggelig általában közepesen vagy gyengén felhős idő lesz, hajnalban főként északkeleten foltokban köd képződhet. Csapadék nem várható. Holnap a ködfoltok feloszlása után a nap nagy részében a változóan vagy délkeleten gyengén felhős ég mellett több órára kisüt a nap, majd délután nyugaton, délnyugaton megnövekszik a felhőzet, és ott estétől már eső, zápor is lehet.

A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, ma néhol, holnap főként az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 15 fok között alakul.

Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, délutántól nyugat felől vékonyodni kezd a felhőtakaró, ezeken a részeken estétől pára, köd képződhet. Sokfelé számítani lehet ismétlődő esőre. Napközben a csapadékzóna nyugatról lassanként kelet felé húzódik. A keleti, délkeleti szél eleinte még több helyütt erős lesz, majd délutántól mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul.

Kedden szakadozottá válik, majd csökken a felhőzet. A nyugati határszél fölé vastagabb, míg a Dunántúlra fátyolfelhőzet sodródik be a délutáni órákra, másutt többórás napsütés valószínű. A déli órákra keleten is megszűnik a csapadék, de elvétve kisebb záporeső előfordulhat. A felhősebb nyugati határszélen azonban kisebb eső, zápor is valószínű. A délkeleti, keleti szél megélénkül, a Dunántúlon, a Bakonyban néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul - írják a meteorológusok.