Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csütörtökre virradó éjszaka erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Többfelé várható eső, záporeső. Az északias szelet nagy területen kísérik élénk, a Dunántúlon és északkeleten erős széllökések. Hajnalban általában 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön a nap első felében még országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól észak, északnyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, és a délkeleti, keleti országrész kivételével már több-kevesebb napsütés is valószínű. Tartós eső a déli órákig még többfelé lehet, majd ezt követően nagyobb területen szűnni kezd (az északkeleti megyékben már reggeltől) a csapadék. Ugyanakkor délután szórványosan záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi, északnyugati szél nagy területen erős lesz, néhol viharos lökések is kísérhetik a légmozgást. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a tartósabban esős, délkeleti tájakon ennél 1-2 fokkal hűvösebb is lehet.

Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. Egy-két helyen előfordulhat zápor, esetleg zivatar (nagyobb eséllyel az északkeleti megyékben). A délire, délnyugatira forduló szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a csúcshőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

Szombaton a napos körzetek, illetve időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Főleg a nap második felében szórványosan előfordul zápor, néhol zivatar. Nyugatira, északnyugatira fordul, és sok helyütt megerősödik a szél. Hajnalban 4, 12 fok lesz a jellemző. Délután az északnyugati megyékben 18, délkeleten 26 fok közelében alakul a hőmérséklet.

Vasárnap a nap első felében inkább erősen felhős idő lesz a jellemző, második felében egyre többfelé vékonyodik, felszakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul zápor, néhol zivatar. Az északi, északnyugati szelet időnként élénk, zivatar térségében erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul. Délután nagy lesz a hőmérséklet-különbség, északnyugaton 17, délkeleten 26 fok is valószínű - írják a meteorológusok.